Az idei béremelések a munkavállalók jelentős részét érintik, ugyanis 1 millió 250 ezer emberre van hatással, hogy január elsején nagymértékben nőtt a minimálbér, és a szakmunkás bérminimum - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára.
Simon Attila az állami tévében kifejtette: a kormány és a szociális partnerek bérmegállapodása szerint
a kormány azért csökkentette a munkáltatói terheket, hogy a bérnövekedést részben kigazdálkodhassák,
de a munkaadóknak is kell egyéb forrásokat előteremteniük.
A 6 évre szóló bérmegállapodás révén az ország szerinte komoly lépést tett azért, hogy a visegrádi négyek országai közötti bérolló minél kisebb legyen és itthon tartsa azokat a munkavállalókat, akik fontolóra vették, hogy munkavállalás céljából elhagyják Magyarországot.
Az idén folytatódó életpálya modellek közül egyebek mellett kiemelte a rendőröket, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársait és a pedagógusokat érintő béremeléseket. Továbbá felhívta a figyelmet a megyei kormányhivatalok dolgozóira kiterjedő átlagosan 24 százalékos fizetésemelésre.