Kiélezett harc a lakáspiacon, százszoros különbségek is lehetnek

Az új lakások mellett a régi építésű házak is drágultak az elmúlt negyedévben
Vágólapra másolva!
 Az új lakások piacán toronymagasan vezet Győr-Moson-Sopron megye. Itt 11 új építésű lakás jut 10 ezer lakosra. A megyék között százszoros különbség is lehet. Jó példa erre Győr-Moson-Sopron megye, ahol 502 új lakás épült az idei első negyedévben, amíg Nógrád megyében mindössze csak 4 darab.
Vágólapra másolva!

Az ingatlan.com elemzése szerint egyre nagyobb a harc a frissen piacra kerülő használt lakásokért. Amíg az érdeklődők száma országosan több mint 30 százalékkal nőtt, addig a kínálat bővülése ezzel egyelőre nem tud lépést tartani.

Továbbra is óriási különbségek jellemzik az magyarországi lakáspiacot. Győr-Moson-Sopron megyében 11 új lakás jutott tízezer lakosra az első negyedévben, ez pedig messze a legjobb érték az összes megye és Budapest eredményeit nézve. Ez az országos 2,1 lakásos átlagnak az ötszöröse - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Budapest a középmezőnyben kapott csak helyet az 1,2 lakással.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve elmondta, a megyék többségében fejlődés ment végbe.

Illusztráció Forrás: MTI/Bugány János

Azt is látni kell, hogy több megyében a százalékos növekedés jelentős, de szám szerint kevés új lakás épült. Ilyen például

Nógrád megye, ahol 1-ről 4-re nőtt az új lakások száma, ami 300 százalékos növekedésnek felel meg.

A területi különbségeket az is mutatja, hogy Győr-Moson-Sopronban 502 lakás épült, ami több mint százszorosa a nógrádinak.

Az összesítésből az is kiderül, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megyében az új lakásokat magánszemélyek építették, ez pedig arra utal, hogy a lakásfejlesztők nem látnak jó lehetőségeket ezekben a megyékben. Ugyanakkor Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Zala megyében nem csak hogy több új lakás épült, de a tavalyi első negyedévvel ellentétben már vállalkozások is adtak át új lakásokat.

Az új lakások mellett a régi építésű házak is drágultak az elmúlt negyedévben Forrás: Origo

Még látványosabb a kereslet alakulása az egy hirdetésre jutó érdeklődések számát nézve. Nógrád, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében ez a mutató 80 százalékkal nőtt, de Békésben is 70 százalék feletti volt az emelkedés.

Balogh László szerint a nagyobb verseny ebben az esetben nem azt jelenti, hogy elkapkodják az piacon megjelenő lakásokat, mint azt történt 2015 végén és 2016 elején.

- tette hozzá a szakember.

Egy győri ingatlanközvetítő iroda munkatársa, szakértője épp egy új építésű lakást mutat egy fiatal párnak. Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Az elemzése kiemeli, hogy a használtlakás-piaci keresletnek többek között a kedvező hitellehetőségek és a lakosság pénzügyi mozgásterének bővülése is új lendületet adott. A piacra kerülő új lakások pedig nem csak a kínálatot és az ingatlanállomány minőségét frissítik fel a következő időszakban, de egy részük már néhány éven belül használt lakásként válik elérhetővé a vásárlók számára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!