Magán-űrrepülőteret építenek az oroszok
![mars, űrhajó, űrutazás](https://cdn.origo.hu/2023/12/hkem7PEZ4yKzyUzHpHccWnv5lRoIWihSGb3KoSLBiDA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlYjI1MjA1MzY1NDRiNmQ4ZDdjODE1OWM3YzBkNDM0.webp)
A szuborbitális űrturizmusra szakosodó központ a tervek szerint 2,6 milliárd rubelből (egy rubel 4,20 forint) épül fel.
A magánbefektetésekből megvalósuló projekt keretében, amelyet Roszkoszmosz állami űripari vállalatnak még jóvá kell hagynia,
hatfős csoportok számára 15 perces szuborbitális – a világűrt elérő, de a Föld körüli pályára nem álló – repüléseket fognak kínálni.
Az űrturisták 200-250 ezer rubel kifizetésének fejében 5-6 percet tölthetnek majd a súlytalanság állapotában egy mintegy 30 négyzetméteres kabinban.
A többször felhasználható űrhajóból, amelyben mindenkinek személyes ablaka lesz, az utasok 180-220 kilométeres magasságból – Gagarin röppályájával megegyezően – tekinthetnek majd le a Földre.
Az űrrepülőtér építését a tervek szerint jövőre kezdik meg, és még a végleges elkészülte előtt, 2023-ban megkezdik a hajtóművek tesztelését és a próbarepüléseket.