Összeomlás szélén a brit acélgyártó
![acélipar, acélipari munkás](https://cdn.origo.hu/2023/12/8rTOb6bkjiNXXegsRAnesj86YFQdnE3R-Mqri4_6T84/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NzBlYTE2ODBkODQ2YjhiN2VlOWRlYmUxODQ2ZWFj.webp)
Ha a British Steel nem kap azonnal 30 millió fontos kormányzati segítséget (hitel formájában), akkor összeomolhat, és ennek következtében akár 25 ezer álláshely is elveszhet – írja a Reuters belső forrásokra hivatkozva.
A Greybull Capital befektetési cég kezében lévő British Steel csupán nagyjából 5000 embert foglalkoztat közvetlenül – legtöbbjüket Észak-Angliában –, azonban mintegy 20000 álláshely függ a céghez köthető beszállítói lánctól.
A Greybull egyébként 2016-ban szerezte meg a már akkor is veszteségekkel küzdő vállalatot, és a British Steel már korábban is 75 millió fontos hitelt kért a kormánytól. Végül ezt csökkentették 30 millióra fontra, miután a Greybull belement, hogy feltőkésíti a céget.
A Reuters értesülései szerint, ha kedd délutánig nem hagyják jóvá a hitelt, akkor már szerda reggel nagyon komoly bajba – gyakorlatilag csődbe – kerülhet a vállalat.
A British Steel pedig stratégiailag is igen fontos a brit gazdaság számára,
mivel egy olyan iparág kulcsszereplőjéről van szó, amely korábban Nagy-Britannia egyik legerősebb szektorának számított.
A brit Munkáspárt és a szakszervezetek egyaránt arra szólították fel a kormányt, hogy nyújtson segítséget és adja meg a hitelt, azonban az illetékes minisztérium szóvivője nem nyilatkozott a részletekről. A szóvivő csupán annyit közölt, rendszeres párbeszédet folytatnak számos vállalattal.
A kormány azonban nehéz döntés előtt állhat, mivel a British Steel már eddig is okozott problémákat.
Májusban például bejelentették, hogy nagyjából 120 millió fontnyi hitellel segítik meg a céget az adófizetők pénzéből,
mivel az nem volt képes időben alkalmazkodni az Európai Unió kibocsátás-kereskedelmi (ETS) rendszerének szabályaihoz.