Szijjártó: Egy új világgazdasági korszakba lépünk át

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2019. március 7. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a francia GMD-csoport beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. március 7-én. A cég járműipari alkatrészgyártó üzemet épít Dorogon 14,5 milliárd forint beruházással, amelyhez a kormány 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújtott. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Meghaladta a 300 ezret a német vállalatok által teremtett munkahelyek száma Magyarországon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Essenben.
Vágólapra másolva!

A miniszter kiemelte, hogy Magyarország és a német vállalatok együttműködése a kölcsönös előnyökre alapul, hiszen a vonzó magyar beruházási környezetben a német vállalatok olyan beruházásokat tudnak végrehajtani, amelyek erősítik a világgazdaságban betöltött szerepüket, ugyanakkor növelik a hozzáadott értéket és a kutatás-fejlesztés arányát a magyar munkahelyeken.

A magyar gazdaság így a német vállalatok jelentős segítségével lép át a szolgáltatások és a kutatás-fejlesztés által dominált korszakba -

mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy újabb német nagyvállalati beruházásokra lehet számítani Magyarországon.

A miniszter Essenben és Stuttgartban folytat hivatalos tárgyalásokat olyan nagyvállalatok vezetőivel, mint a ThyssenKrupp, a Bosch, a Daimler és az SAP. Elmondta, hogy több partnerrel zajlanak "gyümölcsözőnek tűnő tárgyalások újabb magyarországi beruházásokról", amelyekről hamarosan konkrétumokról tudnak majd beszámolni. Mindenesetre már most "jó hír, hogy a német vállalatok által Magyarországon foglalkoztatott emberek száma meghaladta a 300 ezret, így a magyar gazdaság növekedését kellőképpen támasztják alá a német vállalatok hazai beruházásai" - mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter: Újabb beruházások jöhetnek Magyarországra Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Hozzátette, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv is "inspirálhat" további német beruházásokat, mert a kormány intézkedései csökkentik a munkára rakodó adóterheket és csökkentik a bürokráciát. Szijjártó Péter közölte, "elképesztő erejű változások" zajlanak a világban, "egyáltalán nem túlzás arról beszélni, hogy egy új világgazdasági korszakba lépünk át".

A változások "tempójának diktálásában pedig komoly szerepet játszanak a német vállalatok, ami Magyarország számára jó hír",

mert a német és a közép-európai gazdaságok, és ezen belül a német és a magyar gazdaság "jelentős mértékben összenőtt".

Ezért a német vállalatok nagy segítséget adnak abban, hogy "a magyar gazdaságot egy új dimenzióba léptethessük" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, hogy a magyar és a német gazdaság kölcsönösen függ egymástól, és a kölcsönösen hat egymásra, ezt jelzi, hogy a külföldi beruházások 30 százaléka Németországból érkezik Magyarországra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!