Noszály Sándornak több barátnője is lehet

Noszály Sándor
Vágólapra másolva!
Az egykori Nagy Ő mindig is az igazit kereste, azonban sorra jöttek a buktatók, kapcsolatai így mindig szakítással végződtek. Noszály Sándor nemrég azonban elszólta magát a párkapcsolatairól, melyből kiderült, hogy több barátnője is lehet.
Vágólapra másolva!

Noszály Sándor még 2022-ben szakított a rúdtánc- és fitneszoktatással foglalkozó Páll Orsolyával, akivel másfél évig volt együtt, miután Amerikából visszaköltözött Magyarországra. A Nagy Őként is ismert Noszály azonban nem adta fel: ismét rátalált a szerelem Bánhegyi Amelita modell személyében, akivel közös nyaraláson is részt vettek, azonban ez a kapcsolat is megromlott, augusztusban pedig végleg elváltak az útjaik.

Noszály Sándor
Noszály Sándor imád csajozni
Fotó: Noszály Sándor/Instagram

Noszály Sándor és a nők

Noszály Sándor mindig is az igazit kereste, azonban úgy tűnik, hogy eddig még nem találta meg. Korábban a teniszező a Tinderen is feltűnt. A profil állítólag hitelesített, a fotón Noszály félmeztelenül látható, bizonyára nem lesz nehéz randipartnert találnia. Nemrég egy esemény egy titokzatos nővel jelent meg, azonban a mai napig nem lehet tudni, hogy milyen kapcsolat van közöttük. 

"Én maga vagyok az Enigma-kód, sosem fejtetek meg. 

Sok barátnőm van, a fekete hajú hölgy is az.

De van igazi barátnőm is, akit nem mutatok meg. Persze, lehet csak azért mondom, hogy összezavarjalak titeket. Szemeseknek áll a világ, tudjátok!" - mesélte titokzatosan a Story.hu-nak. 

Noszály Sándor volt itthon az első Nagy Ő

2003. szeptember 9-én indult itthon a Nagy Ő, a TV2 párválasztó műsora: az első évadban Noszály Sándor volt a főszereplő. A sportoló akkor 31 éves volt, és a műsorkészítők szerint amellett, hogy fiatal, a produkció többi elvárásának is megfelelt, az akkori közlemény szerint „gazdag, jóképű, intelligens, szellemes, szerény és egyedülálló" volt.

A férfinak korábban volt egy többéves kapcsolata, és egy akkor öt hónapos kislánya is, aki az édesanyjával élt. Noszály elmondása szerint azonban még soha nem volt szerelmes, ezért különösen nagy várakozással tekintett a műsorra, amelyben huszonöt nő próbálta elcsábítani.

Ki foga is kitört a bokszmeccsen

Az RTL Klub szégyenműsorában Noszály Sándor is részt vett. Eredetileg a műsort feladó Henry Kettnerrel bokszolt volna, így az utolsó percig titkolt ellenféllel lépett ringbe, akiről a helyszínen derült ki, hogy Pribelszki Norbert, az RTL Klub egykori színésze. Hiába, hogy Pribelszki erősebbnek tűnt az elején és sokszor átvette az irányítást, végül Noszályt hozták ki győztesként. Noszálynak két foga is kitört

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!