A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
15:55VívásOlha Kharlan-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
15:55VívásSara Balzer-Luca Szucs
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Az Apple nem hátrál, marad a Fortnite tiltása

Fortnite: 1,8 millió dollár bevétel naponta
Vágólapra másolva!
Néhány napja az Origo is megírta, hogy az Epic Games beperelte az Apple-t, majd a Google-t is, miután a két technológiai óriás eltávolította a rendkívül népszerű Fortnite videojátékot az elérhető alkalmazások közül. Az első lépést azonban az Epic tette meg, amikor a játékon belül változtatást jelentett be a fizetési rendszerben, megelégelve a két cégnek, elsősorban az Apple-nek fizetett jutalékokat. A vállalatok közötti harc folytatódik, az Apple biztosan nem hátrál meg.
Vágólapra másolva!

Az Apple és az Epic Games közötti harc egy bejelentéssel kezdődött, amikor is a Fortnite forgalmazója közölte, megváltoztatja a fizetési rendszert a világ egyik legnépszerűbb videójátékán belül. Mindezt azzal a céllal tették, hogy megkerüljék az App Store költségeit,

hiszen az Apple virtuális boltján történő vásárlások után a cégnek 30 százalékot ki kell fizetnie a bevételek után.

Az Epic emiatt saját felületére akarta átcsalogatni a vásárlókat, azzal az ígérettel, hogy azok a felhasználók, akik közvetlenül fizetnek a vállalatnak, 20 százalékos kedvezményt kapnak a játékon belüli vásárlásaikra. Az Apple természetesen hamar lépett és kidobta a Fortnite-ot az App Store-ból, mivel - állításuk szerint - az Epic Games megszegte a vonatkozó szabályozásukat.

Illusztráció Forrás: Fortnite

A Google ugyanígy járt el a Fortnite esetében.

Az Epic viszont jogi útra terelte az ügyet és bejelentette, hogy mindkét vállalatot perelni fogják.

Néhány hírforrás szerint az Epic pontosan tudta, hogy mik lesznek a következményei a lépésnek és gyakorlatilag kikényszerítették, hogy az Apple és a Google dobja a Fortnite-ot a boltjaikból. Így azonnal perre vihetik az ügyet.

Az Apple most kiemelte, hogy nem fognak kivételezni senkivel,

a szabályok mindenkire érvényesek.

Állítólag azzal is megfenyegették az Epic Games-t, hogy elveszik a hozzáférésüket az Apple Developer Program-hoz, ha pedig ez megtörténik akkor nem fognak tudni játékokat fejleszteni az Apple készülékeire. A vállalat azt is közölte, hogy amint az Epic Games helyreállítja a korábbi fizetési megoldást, akkor a Fortnite azonnal vissza kerülhet az App Store-ba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!