Nem aggódik a kínai műhúsgyártó az amerikai versenytársak miatt
![Beyond Meat burger vega](https://cdn.origo.hu/2023/12/TMERbHIE5yCyJwPWWxqIsURSnFu5ayn6hrxOtCrRT5Q/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjNmE5MTI1MjdjZjQyNmI4NjIyMWU5NTk1MTY2MjE5.webp)
A Zhenmeat alapítója, Vince Lu elmondta, hogy a társaság jelenleg európai, amerikai és kínai befektetőkkel tárgyal a finanszírozásról.
Az alig egy éves startup már 700 ezer dollárt (210 millió forint) gyűjtött össze.
A vállalat fő terméke a sertés- és marhahús ízű növényi darált hús, amit borsóból állítanak elő, és amiből a kínai holdsüteményt is készítik, ami az ázsiai ország holdünnepének egyik kedvelt finomsága.
Kína hatalmas piaci lehetőséget kínál a növényi alapú hús alternatívák számára, az iparág 2018-ban 883 millió dollárt ért, és átlagosan 14 százalékkal nő évente – állítja a The Good Food Institute nonprofit szervezet.
Ezzel szemben az amerikai növényi alapú húsok piaca 684 millió dollár volt 2018-ban.
Azonban a Zhenmeatnek és a többi kínai vállalatnak olyan amerikai konkurenciával kell versenyeznie, mint a Beyond Meat vagy az Impossible Foods. Ugyanakkor a cég vezérigazgatója szerint saját termékeik jobban igazodnak a kínai fogyasztók ízléséhez. Lu hozzátette, hogy a versenytársak megérkezése jót tesz a piacnak, mivel növeli a növényi alapú húsok ismertségét.