Megkezdődhet Európa legnagyobb közlekedési infrastrukturális fejlesztése
![alagút](https://cdn.origo.hu/2023/12/7w2_IfdIWa7T31mZD7DWRFrQbQAgwoDr9cUrMRiLfwk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjZmM5ODE2ZDI0YjQ0ZTZhODY2YjBjMDAwNThlMjdi.webp)
A világ leghosszabb kombinált vasúti és közúti alagútját engedélyezték a német bíróságok a napokban. A létesítmény Németország északi részét köti össze Dániával egy 18 kilométeres tenger alatti alagúttal. A fejlesztés, amelynek befejezését 2029-re teszik, Európa egyik legnagyobb infrastrukturális projektje, amely azonban évekre elakadt az ellene indított perek miatt.
Most azonban a bíróság döntése reményt ad arra, hogy a létesítmény építése hamarosan megkezdődjön
– tette közzé a TheMayor.eu.
A Fehmarn-szoros vasúti és közúti összeköttetését először több mint harminc évvel ezelőtt kezdeményezték az északnémet partok és Dánia között, de akkor még hídként képzelték el. Az évek során azonban a fejlesztők egyre nagyobb célokat tűztek maguk elé, és úgy döntöttek, hogy víz alatti alagútban kell vezetni a vasútvonalat és az autópályát, írja a Magyar Nemzet.
A jelenlegi tervek szerint az építmény a németországi Puttgarden kikötőjét a dán Rødbyval köti össze, így a jelenleg csaknem egyórás komputat az elkészült alagútban a járművek tíz perc alatt teszik majd meg.
Ez jelentős költség- és menetidő-csökkentést jelent, ami javítja a hatékonyságot.
A mintegy 7,1 milliárd eurós fejlesztés eredményeképpen kétszer két sávnyi közút és kétvágányú villamosított vasútvonal jön létre Koppenhága és Hamburg között,
és a most ötórás utazás akár háromórásra is csökkenhet. A kezdeményező kormányok szerint a közúti-vasúti alagút megépítése fontos lépés a párizsi egyezmény által is elvárt karbonsemlegesség eléréséhez.
Dán oldalon már elkezdődtek a munkálatok.
A német cégek késésben vannak, mivel a bírósági ügyek megakadályozták őket az építkezés megkezdésében. A pereket részben az alagút elkészülte után sok bevételt veszítő kompüzemeltető társaságok indították, másfelől a környezetvédők (Naturschutzbund, Nabu) kezdeményezték a lipcsei szövetségi közigazgatási bíróságon.
Az érvényes építési engedélyekkel rendelkező projektet a helyi civil szerveződés bepanaszolta, hogy a természetvédők szerint a disznódelfinek és tengeri récék védelme nem biztosított megfelelően. A beadványokat azonban mostanra mind elutasították, ezzel megnyílt a pálya a kivitelezők előtt a munka megkezdésére.
A jogi eljárások nem értek véget, még mindig számos panaszt nyújtanak be az Európai Bíróságnál, de ezek várhatóan nem érintik a projekt megvalósítását, így az elkészülhet a tervezett időpontig.
A mostani bírósági döntés azonban csak a nemzetközi szakaszra vonatkozik, a Schleswig-Holstein területén fekvő Lübeck–Puttgarden szakasz ugyancsak vitatott, ezért majd egy másik bírósági eljárást kell lefolytatni. Az EU ugyanakkor kitart álláspontja mellett, hogy a kötöttpályás infrastruktúra fejlesztése prioritás, mert ennek révén lehet teljesíteni a kitűzött klímacélokat.