Kiderült, melyek a legnépszerűbb ingatlantípusok Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az Eurostat közelmúltban megjelent tanulmánya szerint 2019-ben az Európai Unió lakosainak 46,1 százaléka lakásban lakott, míg a lakosság valamivel több, mint egyharmada (34,8 százalék) családi házban, közel egyötöde (18,5 százalék) iker- vagy sorházban élt. Hazánkban a családi ház a legnépszerűbb ingatlan típus, a 2020-as adatok alapján további elmozdulás látszik ebbe az irányba - adta közre a bezs.hu.
Vágólapra másolva!

Az unió 27 tagállamából 14-ben a lakások bizonyultak a legnépszerűbb ingatlan típusnak, kiugróan magas, az uniós átlagot is meghaladó volt a lakásban élők aránya Lettországban (65,9 százalék), Spanyolországban (64,6 százalék) és Észtországban (60,9 százalék), ebben az összevetésben Írországot (8,2 százalék) és Hollandiát (20,5 százalék) találjuk a sor végén.

Hazánkban a lakosság 27,4 százaléka él lakásokban,

ezzel elmaradunk az uniós átlagtól. A velünk szomszédos országok közül Szlovákiában (48,4 százalék) és Ausztriában (46,1 százalék) az átlag közelében van, míg Romániában (33 százalék), Szlovéniában (28,2 százalék), Horvátországban (21,7 százalék), és a jelenleg még nem uniós tag Szerbiában (27,1 százalék) az átlagtól jelentősen elmarad a lakásban élők aránya.

A közölt adatok alapján kiugróan magas a családi házban élők aránya Horvátországban (67,9 százalék) Szlovéniában (66,1 százalék), Magyarországon és Romániában (65,4 százalék).

A szomszédos országok közül Ausztriában és Szlovákiában a lakosok 45,8 százaléka és 49,4 százaléka él családi házakban.

Ingatlan típusok aránya Európában 2020-ban Forrás: bezs.hu

A 2020-as adatok még nem állnak rendelkezésre az összes tagállam esetében, azonban a magyar adatok már publikálásra kerültek. Eszerint tovább növekedett az előző évhez képest a családi házban élők aránya (67,7 százalék), és ezzel párhuzamosan csökkent a sorházban, ikerházban vagy lakásban élők aránya.

A növekvő tendenciában feltehetően szerepet játszott a Covid-19 járvány,

valamint a kapcsolódó intézkedések következtében elterjedő otthoni munkavégzés is.

Illusztráció Forrás: Pixabay

A közzétett tanulmány kitért a lakóingatlanok birtokviszonyának vizsgálatára is, eszerint az Európai Unió országaiban 10 emberből 7, azaz a népesség 70 százaléka saját tulajdonú házban vagy lakásban él. Ebben az összevetésben hazánkat csak Románia előzi meg, ahol a lakosok 96 százaléka saját ingatlanban lakik.

Magyarország a második (92 százalék) a rangsorban, kevéssel marad csak el tőlünk Szlovákia (91 százalék) és Litvánia (90 százalék). A lista végén Németországot találjuk (51 százalék) valamint szomszédunkat, Ausztriát (55 százalék). Ezek a nemrégiben közzétett adatok is alátámasztják, azt a szinte már közhelyszámba menő megállapítást, hogy a magyarok ragaszkodnak a saját ingatlanhoz a bérléssel szemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!