Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Tigré tartományból kiindult, de az ország egyre nagyobb területét fenyegető konfliktus igen összetett probléma. Előzményeit nagyvonalúság lenne kizárólag az 1970-es években kialakult polgárháborúban keresni, a körülmények jobb megértéséhez mégis érdemes legalább addig az évtizedig visszanyúlni. 1974-ben egy kommunista katonai főtisztekből álló csoport, a Derg, kormányzati áldást kapott arra, hogy fellépjen a hadseregben tapasztalt visszaélések és korrupció ellen, majd később a hadseregen kívül, a kormányzati tisztviselőkkel szemben is. Az eredmény ismert: a kommunista tisztek brutális módon bántak a valamilyen visszaéléssel meggyanúsítottakkal szemben. Rendszeressé váltak a szabályos kivégzések, tárgyalás nélküli bebörtönzések, míg a Derg megdöntötte Hailé Szelasszié etióp császár uralmát is. Véres, hosszan elnyúló polgárháború vette kezdetét, melyben csak az egyik elem volt, hogy 1975-ben a császárság eltörlése után állami ideológiává emelték a marxista-leninista nézeteket.
A magántulajdont szinte teljesen megszüntették, a katonai kiadások az egekbe, a GDP 40-50 százalékára emelkedtek, miközben az egészségügyi és szociális kiadások a mélybe zuhantak.
A diktatorikus rendszer ellen más baloldali csoportok is szerveződtek, és fegyveres ellenállásba kezdtek.
Kommunisták harcoltak kommunisták ellen is, miközben Eritreában is felerősödtek a függetlenségi törekvések.
A hosszan elnyúló konfliktusok mérhetetlen szenvedést, drámai emberi és anyagi áldozatokat eredményeztek minden oldalon, miközben milliók váltak földönfutókká, és a becslések szerint 1 millió ember veszett éhen az 1980-as években.
Az ország helyzete csak az 1990-es évek elején kezdett normalizálódni. 1991-ben Eritrea függetlenné vált Etiópiától, és különböző felkelő csoportok együttműködése eredményeként, 1991-ben megdőlt a közben formailag több változáson is átesett marxista Derg uralma. Az ország közigazgatását 10 tartománnyá (pontosabban: szövetségi állammá) és két önkormányzati joggal bíró várossá szervezték újjá, melyek a nagyobb etnikai csoportok területi határiahoz hellyel-közzel igazodtak.
Az átalakításban központi elemet kapott, hogy egy olyan demokratikus átmenetet kell véghezvinni, melyben a parlamentben és a szövetségi államok vezetésében a különböző népcsoportok a társadalmon belüli súlyuknak megfelelően képviselik magukat.
Ehhez képest 1991 és 2018 között nem csak Tigrében, hanem országos szinten is a tigrinyák 6 százalékos súlyuknál jóval nagyobb jelentőségre tettek szert a szövetségi állam illetve az ország irányításában. Számos magas rangú katonatiszt tigrinya származású volt, a szövetségi államban pedig főként ők képviselik az ottani katonai illetve gazdasági elitet, a politikait pedig egyértelműen. Az amharák (kb. 27 százalék) és az oromók (kb. 40 százalék) súlyukhoz képest marginalizált szerepbe kényszerültek. Ez pedig nem pusztán arányok kérdése:
Etiópia hivatalosan 100 millió lakosú ország, ám a legutóbbi népszámlálás óta 13 év eltelt.
Az oromok és a szomáli népesség aránya jelentősen megemelkedhetett, és vélhetően az országban 115 millióan is élnek már. 2015-től már tüntetésekről, később erőszakos incidensekről, valamint egyes etnikai csoportok által dominált népességű tartományok elszakadási kezdeményezéseiről érkeztek hírek a névleg arányos etnikai képviseletre berendezkedő országból.
Bármilyen távolinak is tűnjenek tehát az Etiópiában kitapintható etnikai feszültségek, részben ezekre vezethetők vissza a jelen problémái. A tigrinyák 1991-ben a Tigré Népi Felszabadítási Front (TPLF) neve alatt harcoló gerilláikkal nagy szerepet játszottak a baloldali – egyébként főként amhara származásúakat tömörítő – diktatúra megdöntésében, ez pedig legitimálta hatalmukat az országban (bár könnyen lehet, ez valójában csak egy amhara-tigrinya csere volt, ahogy korábbról már ismerte az ország ezt a típusú hatalmi "váltógazdálkodást", ugyanis Etiópia egészen az elmúlt évekig, hasonlóan szigorú keretek között működött). Tigrinya szemszögből a gondok ott kezdődtek, hogy 2018-ban Abij Ahmed személyében oromo származású miniszterelnöke lett az országnak (legalábbis apai ágon, édesapja egyébként muzulmán volt, az anyja amhara keresztény), aki – eltérően a hatalom korábbi gyakorlóitól – nem kemény kézzel, hanem egyfajta föderalista kompromisszumkereséssel próbálta eddig irányítani az országot. Gyors gazdasági nyitást és az 1998-ban Eritreával kitört, 2000-ben tűzszünettel zárult háborút békével lezárva (amiért 2019-ben Nobel-békedíjat kapott), reformokat ígért az országnak.
A politikai foglyok kiszabadulhattak, szabad lett a vállalkozás, megnyíltak a piacok, hozzáférést ígérve a befektetőknek az ország kiaknázatlan ásványkincseihez.
Politikai oldalon azonban változott a helyzet: az Eritreával megkötött béke után a TPLF kilépett a koalícióból, a tigrinya elit tagjai pedig sértve érezték magukat, mivel a kormányfő amhara és oromo származásúakat emelt kulcspozíciókba. A helyzet akkor feszült pattanásig, amikor 2020 augusztusában a koronavírus-járványra hivatkozva a szövetségi államban esedékes választásokat a szövetségi kormány elnapolta. Tigrében ennek ellenére azokat megtartották, ahol az addigi politikai vezető erő, a TPLF politikai szárnya győzött. Addisz-Abeba azonban nem ismerte el a választások eredményét, mire válaszul a tartományi kormány vezetője (lényegében miniszterelnöke), Debretsion Gebremichael, Mekelében, a szövetségi állam fővárosában és egyben az egyik legfontosabb etióp városban, kikiáltotta Tigré függetlenségét.
Ezt persze a fővárosban nem ismerték el. A helyzet pedig odáig romlott, hogy a friss Nobel-békedíjas miniszterelnök beküldte a hadsereget Tigrébe. Az újabb fordulat ekkor érkezett: az eleve a katonai elit jelentős részét adó tigrinya tisztek irányításával - köztük sok polgárháborús vetereánnak - a helyi tartományi erők – és a később hozzájuk átállt tigrinyák – a kezdeti gyors előrenyomulást megtörték, és idén nyárra kiszorították a kormányerőket a tartományból.
A háborús állapotok pedig újra elhozták azt, amitől Etiópia már megszabadulni látszott: éhezést, szenvedést, etnikai tisztogatásokat mindkét oldalon, nemi erőszakot, kegyetlenkedéseket,
az egyébként szintén tigrinyák irányította Eritrea és Tigré közötti feszültséget, miután az előbbi az etióp kormány oldalán beleavatkozott a harcokba (Eritrea vezetése azért dönthetett így, mert a korábbi háborús kudarcaik fő okozói a TPLF katonái voltak, az ország északról határos Tigrével).
Valamint egyes értékelések szerint elhozta a mostanáig országában rajongott és a külföld által is kedvelt reformer miniszterelnök keménykezű, diktatórikus vénájának előtérbe kerülését. Egyesek szerint Abij fatális hibát követett el a tavalyi tigréi bevonulással – 2020. november 4-én hirdettek a tartományra rendkívüli állapotot -, mások szerint nem volt hova hátrálni, és ha nem teszi meg a lépést, tekintélye kártyavárként omlott volna össze az amúgy is feszült helyzetben. Bárhogy is, az idén megrendezett választásokon a most hatalmon lévő politikai erő fölényes győzelmet aratott, Abij Ahmed pedig újra Etiópia miniszterelnöke lett, újabb öt évre, a hivatalosan július 10-én bejelentett eredmények szerint.
Kérjük, lapozzon cikkünk harmadik, befejező oldalára, ahol bemutatjuk, milyen gazdasági vonatkozásai vannak a most zajló konfliktusnak, és milyen, az etiópiai határokon túlnyúló következményekkel kell számolni azok kapcsán!
