A hírek szerint valószínűleg egy filmrajongó volt az, aki megvásárolta az 1985-ös Kincsvadászok (The Goonies) című filmben szereplő ikonikus házat. Az ingatlan az oregoni Astoriában található, és 1,7 millió dollárért (kb. 680 millió forint) kínálták – írj a Fox Business.
Az érintett ingatlanügynökség képviselője elmondta, az adásvétel várhatóan január végén zárul le, és a vevő akkor fogja csak felfedni a kilétét. Azt viszont már most tudni, hogy az új tulajdonos megígérte, megőrzi a különleges ház jellegzetességeit.
Az 1896-ban épült ingatlannak pedig valóban kultikus jellege van a filmrajongók körében.
Olyannyira, hogy a településen minden évben meg is ünneplik a film bemutatójának dátumát. Ekkor, június 7-én, általában több ezren érkeznek a városba. A rajongók pedig rendszeresen látogatják az Astoria történelmi kikötővárosában található ingatlant is.
Az eladó, Sandi Preston, elmondta, hogy általában szívesen látja a filmrajongókat, de előfordult, hogy le kellett zárnia a házat a forgalom elől. Preston ugyanis ténylegesen az ingatlanban élt, és időnként túlságosan zavaró volt a tömeg.
Miután a film megjelenésének 30. évfordulója kapcsán naponta mintegy 1500 látogató érkezett a házhoz, Preston már kitette a környékre a „behajtani tilos" táblát is.