Szijjártó Péter: A Stadler 17 milliárd forintos beruházással több mint 170 munkahelyet hoz létre Szolnokon

SZIJJÁRTÓ Péter
Szolnok, 2023. szeptember 12. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Stadler Szolnok Kft. projektbejelentő sajtótájékoztatóján 2023. szeptember 12-én. A Stadler svájci vasúti járműgyártó 17 milliárd forintos beruházással több mint 170 új munkahelyet hoz létre Szolnokon. MTI/Mészáros János
Vágólapra másolva!
A Stadler svájci vasúti járműgyártó 17 milliárd forintos beruházással több mint 170 új munkahelyet hoz létre Szolnokon - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a Magyarországon az ötezredik kocsitestet legyártó Stadler Szolnok Kft. projektbejelentő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a beruházás nyomán csaknem 20 százalékkal bővül a vállalat termelési kapacitása, így már évente 750 kocsitestet lesz képes előállítani.

- tájékoztatott.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Stadler Szolnok Kft. projektbejelentő sajtótájékoztatóján 2023. szeptember 12-én Forrás: MTI/Mészáros János

Beszédében kiemelte, hogy a Stadler is jelentősen segítette azt, hogy tavaly minden nehézség ellenére is megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatás rekordja Magyarországon.

"Ez a beruházás is hozzájárul ahhoz, hogy az év végére meg tudjuk dönteni ismét a beruházási rekordot, hogy Magyarországon a teljes foglalkoztatás célkitűzése továbbra is gazdasági realitás legyen, s hogy a magyar exportteljesítmény idén tovább növekedjen" - mondta.

Arra is kitért, hogy a vállalat mintegy 90 százalékos exporthányaddal dolgozik, szerelvényei nem csupán több európai nagyvárosban vannak jelen, hanem az Egyesült Államokban is lehet Szolnokon gyártott metrókocsikkal közlekedni.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy

az újkori magyar vasúttörténetben a személyszállító motorvonatok 90 százalékát a Stadler gyártotta, és a hazai vonalakon utazók fele ilyen vonatra száll fel, főleg az elővárosi közlekedésben.

"Önök segítenek nekünk abban is, hogy a magyar közösségi közlekedés minél nagyobb része tevődjön át vasútra, melynek nyilvánvalóan két feltétele van. Az egyik, hogy ezt az utasok kulturált körülmények között tehessék meg, a másik pedig az, hogy megfelelő menetrend kerüljön kialakításra, ütemezetten, s minél gyakrabban járjanak a vonatok" - jelentette ki.

Illetve a svájci beruházói közösséget méltatta, emlékeztetve, hogy ezek a vállalatok több mint 30 ezer embernek adnak ma munkát Magyarországon.

A miniszter beszélt az elmúlt évek gazdasági kihívásairól is, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború jelentette nehézségekről, valamint a világrend átalakulásáról, az évtizedek alatt kiépült beszállói láncok hirtelen ellehetetlenüléséről.

Peter Spuhler, a Stadler Rail AG igazgatósági elnöke (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Stadler Szolnok Kft. projektbejelentő sajtótájékoztatóján Forrás: MTI/Mészáros János

Leszögezte, hogy Magyarország mélyen integrálódott az európai gazdaságba, így hazánk is szembesül ezekkel a problémákkal, a kormány viszont világos stratégiai döntés hozott, amelynek értelmében nem adja fel az elmúlt évek sikereinek bázisát képező munkaalapú gazdaságot.

"Ezért, ahogy az elmúlt években, ezután is a beruházások ösztönzésére fog alapulni a magyar gazdaságpolitika, mert ezek a beruházások jelentenek nekünk lehetőséget arra, hogy a rendkívül nehéz világgazdasági körülmények dacára is növekedési pályán tudjuk tartani a magyar gazdaságot, mert beruházásból lesz munkahely, a munkahelyből lesz munka, a munkából pedig gazdasági teljesítmény" - sorolta.

"Beruházások nélkül nincs gazdasági növekedés, és az elmúlt években a beruházások adták az alapját annak, hogy a magyar gazdaság növekedési pályán tudott maradni, és a tavalyi esztendőben ez egészen odáig ment, hogy beruházási, export- és foglalkoztatási reformot is tudtunk dönteni" - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!