Friss felvételek készültek a Mashco Piro törzs tagjairól, akik a világ még elzárkózó őslakos csoportjai közül az utolsók közé tartoznak. A vadászó-gyűjtögető közösség területe a Manú Nemzeti Parkban, Peru Madre de Dios régiójában található. A Mashco Piro néven hivatkozott emberek hivatalosan az "uncontacted" kategóriába tartoznak, az angol elnevezés azokra a közösségekre vonatkozik, melyek tagjai semmilyen vagy csak érintőleges hivatalos kapcsolatot tartanak fenn a külvilággal, és ragaszkodnak megszokott életformájukhoz. A törzs tagjai ettől függetlenül tudnak a környezetükön kívüli világról, és nem dokumentált kapcsolatba már korábban is kerültek velük.
Ám a nagyjából két tucat azonosított kisebb csoportjuk egyelőre nem keresi a modern Peruval a kapcsolatot, a kormányzat pedig 2002-ben védett területté nyilvánította a térséget, ahol élnek.
Azonban most alighanem azért bukkantak fel tagjaik közül nagyjából 50-en, mert a területük egy részére korábban hatósági engedélyt adtak ki fakitermelésre.
A hagyományos életformájukhoz ragaszkodó közösségekkel foglalkozó Survival International szerint a Mashco Piro a legnagyobb létszámú az izolációt választó törzsek közül. A közösség létszámát 750 főre teszik. Felbukkanásuk azért nyugtalanító, mert alighanem fakitermelők háborgatták őket a területükön. Ez pedig a megfigyelők és a korábbi hasonló esetek tapasztalatai alapján, könnyen erőszakhoz vezethet, melynek mindkét oldalon lehetnek áldozatai.
A legközelebbi fakitermelő helyszín mindössze néhány kilométerre van attól a helytől, ahol lefilmezték az őslakosokat.
Az is nyugtalanító a perui esőerdőből kisétáló őslakosok kapcsán, hogy a megfigyelők első értékelése szerint a folyóparton, ahol látták őket, élelmet kerestek. Vagyis könnyen lehet, hogy szokott környezetükben nem találtak elegendő táplálékot.
A törzs tagjainak legutóbbi jelentős felbukkanását 2013-ban regisztrálták, akkor esőerdei falvaknál tűntek fel, élelmet kérve.
A perui kormány védelmük érdekében megtiltotta, hogy bárki érintkezzen velük, mivel az őslakosok immunrendszere nincs felkészülve a külvilágban elterjedt kórokozókra, így esetükben egy mások számára ártalmatlan fertőzés is halálos kimenetű lehet. Most hasonló veszélyre figyelmeztet a Fenamad, az őslakos csoportok érdekképviseleti szervezete. Közleményük szerint a perui kormánynak nem sikerült garantálnia a Mashco Piro-emberek területének védelmét, a fakitermelő munkások felbukkanásával viszont mindkét oldal erőszakhoz nyúlhat érdekeinek védelme érdekében. Ezt állásfoglalásuk szerint mindenképpen meg kell előzni, miközben az őslakosokat a törvény erejével kell megvédeni.
A Yine nevű nagyobb törzs tagjai, akik nem zárkóznak el a külvilágtól és a Mashco Piro-emberek nyelvéhez nagyon közel állót beszélnek, azt mondták, a közösség tagjai nem sokkal korábban felbukkantak környékükön, és dühüket fejezték ki a fakitermelők megjelenése miatt.
A törzs tagjai 2022 augusztusában a Canales Tahuamanu két útépítő munkására támadtak rá nyíllal, egyikük később belehalt sebesülésébe. Kommentárok szerint az őslakosok kétségbeesésükben nyúltak fegyvereikhez.