Soha nem találná ki, mit árult először a McDonald's

Vágólapra másolva!
Sokan fognak most megdöbbenni, de az első McDonald's éttermekben nem árultak hamburgert, noha később azzal lettek világszerte ismertek. Ami viszont most is, akkor is jellemző volt rájuk, hogy rekordsebességgel szolgálták ki a vendégeket. Mai összeállításukban megmutatjuk, hogy miben változott a legnagyobbat a világ legismertebb étteremlánca, és mi az, amin soha nem változtattak.
Vágólapra másolva!

A legelső McDonald's egyáltalán nem a hamburgereivel vált közkedveltté

Ray Kroc turmixgépeket árult, szerte az Egyesült Államokban. Az üzletember így találkozott a McDonald’s éttermeket üzemeltető McDonald testvérekkel, akik többet is vásároltak az ő shake-készítő multimixerjeiből. Akkor még a kaliforniai San Bernardinóban található McDonald's a barbecue hot dogjairól volt híres, amelyek mellé burgonyachipset kínáltak. Az étterem 1940-ben nyílt meg. A tulajdonosok, a McDonald fivérek 1948-ban áttértek a hamburgerekre, majd 1949-ben sült krumplival és turmixokkal bővítették a kínálatot. Ami Krocot a legjobban lenyűgözte az étteremben, az a hatékonysága volt. Hogy a vendégeket rekordidő alatt szolgálhassák ki, az ételeket előre megfőzték, becsomagolták és hőlámpák alatt tartották melegen. Ezt a gyakorlatot a McDonald's évtizedekig követte.

Kroc 1961-ben vette meg a McDonald testvérektől az éttermet, méghozzá 2.700.000 dollárért. A felvásárlás előtt egy hamburger mindössze 15 centbe került. 

Ez volt a második étterme a McDonald's franchise hálózatnak, azonban az első külön épületes gyorsétterem
Fotó: ZUMAPRESS.com/Represented by ZUMA Press, Inc.

A Big Macet egy pennsylvaniai McDonald's franchise-üzemeltető találta fel

Jim Delligatti Pittsburgh régióban számos McDonald's franchise-üzlet tulajdonosa és üzemeltetője volt. Széles körben őt tartják a cég legikonikusabb hamburgerének feltalálójának, amiben két marhahúspogácsa, speciális szósz, saláta, sajt, savanyúság és hagyma van egy szezámmagos zsemlében. A dupla hamburgert Delligatti Uniontown kisvárosban üzemelő éttermében tesztelték először, természetesen a McDonald's vállalati engedélyével, még 1967-ben. Egy évvel később már országszerte megjelent.

A Big Mac nevet egy 21 éves lány találta ki

A 21 éves Esther Glickstein Rose titkárnőként dolgozott a cég reklámosztályán, amikor egy igazgatósági ülésre tartó felettese megkérdezte tőle, hogyan nevezné el az új hamburgert. Ő a Big Mac nevet ajánlotta, és azóta is ezt az elnevezést használják a legnépszerűbb szendvicsre. 

Egy Big Mac-menü
Fotó: Shutterstock/Kullapong Parcherat

Minden másodpercben 75 darab McDonald's hamburgert adnak el

A USA Today szerint a McDonald's 2013-ban másodpercenként körülbelül 75 hamburgert adott el, ami percenként 4.500 darabot jelent. Lehet, hogy a McDonald's nem tartozik a legegészségesebb éttermek közé, de az kétségtelen tény, hogy az itteni hamburger az emberi szervezet számára szükséges feherjeforrások 25 százalékát tartalmazza, és mindössze 250 kalória.  

A Happy Mealnek régen egészen más neve volt - és desszertet is adtak hozzá

A McDonald's gyerekeknek szóló menüjét kezdetben "Menu Ronald"-nak nevezték, és a kifejezetten a kicsiknek összeállított menü ötlete a McDonald's alkalmazottjától, Yolanda Fernández de Cofiñótól származik, aki egy guatemalai Mekiben dolgozta ki a koncepciót. A Happy Meals már 1979-ben megjelent az étlapon - az első cirkuszi tematikájú volt, és fagylaltot adtak hozzá, amit később játékra cseréltek. 2021-ben a vállalat bejelentette, hogy a környezettudatosság jegyében "megújuló, újrahasznosított vagy tanúsított anyagokból" gyártják majd játékaikat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!