Máshol tüzetesen kifejtettem, itt csak utalhatok arra, hogy a népi irodalomhoz erősen kötődő Nagy László és Kányádi Sándor költészete magasrendű esztétikai értékű nemzeti-közösségi sorskifejezés és sorsmegítélés is, miközben mindkét költő mélyen szembesül a 20. századi emberlét egyetemes kérdéseivel is.
Csak utalhatok arra is, hogy a magyarság népesedési gondjait először Illyés Gyula Pusztulás című drámai esszéje vitte bele a köztudatba 1933-ban. Ez a szempont azóta mindig jelen van a nemzeti felelősségtől áthatott népi irodalomban. A magyarság létszámának drámai fogyatkozása az 1960-as évek elején Illyés Gyulát is, Veres Pétert is foglalkoztatta. Ezt a súlyos nemzeti problémát az ezerkilencszázhatvanas évek elejétől Fekete Gyula művei vizsgálták legmélyebben. Ő nemcsak a magyarság fogyásának drámai következményű tényeit tárta fel, hanem a politika cinikus felelőtlenségét is leleplezte.
A népi írói szociográfiák példája adta az indítékot az 1970-es évek elején arra, hogy újraindítsák a Magyarország felfedezése című könyvsorozatot. Az sem véletlen, hogy a müncheni Új Látóhatár Németh Lászlót is, Illyés Gyulát is különszámmal köszöntötte születésnapjukon, hiszen az Új Látóhatárt négy évtizeden keresztül a népi irodalom jegyében szerkesztette Borbándi Gyula.