Az év második negyedében a nemzetgazdasági beruházások volumene - az előzetes számítások alapján - éves szinten 2,1 százalékkal esett vissza, ugyanakkor negyedéves összevetésben 1,1 százalékos volt a növekedés. Az április és június vége közötti időszakban folyó áron a beruházások teljesítményértéke 1026,5 milliárd forint volt - közölte péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A féléves adatok nagyobb visszaesést mutatnak: a szóban forgó hat hónap során 1835,5 milliárd forintra rúgott a beruházások értéke, ami a bázisidőszakhoz képest 3,3 százalékos süllyedésnek felel meg. Az első negyedévben rosszabb volt a helyzet, akkor a bázishoz képest 4,8, a múlt év utolsó negyedéhez képest pedig 1 százalékos csökkenést jegyzett fel a statisztika.
A második negyedévben tapasztalt csökkenésben főszerepet játszik az építési tevékenység esetében végbement több mint 11 százalékos hanyatlás, ami a gyenge lakásberuházási adatokkal magyaráható. A feldolgozóipar 2,4 százalékos mínuszt produkált, az ágazaton belül egyebek mellett a járműgyártás beruházásai maradtak el, e visszaeséshez egyébként az elmúlt évi magas bázis is hozzájárult.