A Reuters hírügynökség tudósítója hétfő éjjel azt jelentette, hogy az amerikai erők és páncélosok a sötétség beállta után sem hagyták el a nap közben elfoglalt elnöki palotákat, legalábbis azok egyikét, jóllehet éjjel nagyobb az iraki ellentámadás veszélye.
Kedden hajnalban, a vezetők elleni légicsapás előtt fegyverropogás és robbanások zaja hallatszott Szaddám Huszein egyik elnöki palotájánál, amelyet még hétfőn foglaltak el amerikai katonák. A Reuters tudósítója azt jelentette, hogy valószínűleg az iraki fegyveres erők indítottak támadást nyugati irányból az épület ellen. Az amerikai katonák válaszul rövid időn belül tucatnyi rakétát lőttek ki az iraki főváros északnyugati részére, és gépfegyverekből is viszonozták a tüzet.
Az AFP öt nagy erejű robbanásról és azokat követő fegyverropogásról számolt be. A francia hírügynökség megjegyezte azt is, hogy a Szaddám Huszein hatalmát jelképező elnöki palota épületegyüttese több tucat négyzetkilométeren terül el.
Az iraki erők városszerte elzárták az utakat, és tüzérségi fedezettel igyekeznek elejét venni a szövetségesek előrenyomulásának. Különösen jelentős erőkkel sorakoztak fel a hidak térségében.
Polgári személyeket Bagdad utcáin hétfő este alig lehetett látni, csupán néhány mentőautó jelent meg a sebesültek elszállítására. Előzőleg sok bagdadi próbált viszont a harcok elől elmenekülni a városból.