Az Országgyűlés előtt a forintosítás és a fair bankokról szóló törvény
2014. november 21. 09:22
Miért az Igazságügyi Minisztérium kapta ezt a feladatot? - tette fel a kérdést Trócsányi László miniszter a fair bankokról és forintosításról szóló vita felvezetőjében. Mert a jog eszközével kívántuk a kérdést rendezni - hangzott a válasz.
A Fővárosi Törvényszék eddig hatvanhárom perben döntött. Másodfokú eljárásra 44 ügyben került sor, 39-ben már ítélet is született. Az Alkotmánybíróság előtt még vannak indítványok, de bízik benne, hogy tartható a tervezett határidő - mondta a miniszter.
Az elszámolási törvény az európai szintű védelmet teremti meg, amikor a jogtalanul elvett pénz visszafizetésre kényszeríti a bankokat, a fair bankokról szóló törvény pedig biztosítja, hogy többet hasonló jogtalanság ne forduljon elő.
Cél, hogy az uniós védelemhez hasonló védelem valósuljon meg Magyarországon, amely a leánybankok anyaországaiban már létezik. A területet uniós irányelv szabályozza, de Magyarországon a devizahitelezéssel futott fel ez a kérdés, mintegy 3000 milliárd forint feletti hitelezéssel.
Nő a tájékoztatás hatékonysága; a fogyasztók a jövőben ingyen felmondhatják hiteleiket. Amennyiben kérik, tájékoztatni kell őket a piacon létező hitelre vonatkozó más ajánlatokról.
A hosszabb és rövidebb futamidejű hitelekre eltérő szabályok lesznek. A referenciakamat szintje változhat, de ez automatikusan történik, ezért nem egyoldalú.
A három évnél hosszabb idejű hiteleknél lesz csak lehetőség a kamatfelár változtatására. A kamatfelárat azonban három évre előre ismertetni kell, a kiszámítás módszerével együtt.
Három évet követően egy ún. kamatváltoztatási mutató alapján változhat egyoldalúan a szerződés, de ez egy objektív mutató - mondta a miniszter.
Fenti információk a Jegybank honlapján megismerhetőek lesznek.
Ellentétben a mostani részletszabályokkal, bizonyos esetekben a bankoknak kötelező lesz csökkenteniük a díjakat.
Mindkét törvény abból indul ki, hogy a hitelezési piacon a fogyasztókhoz képest a bankok erőfölényben vannak. A szabályok a szimmetria helyreállítására törekszenek.
A nem jelzálog alapú hitelek hat éven belül meg fognak szűnni. A forintosítás nem minden esetben kötelező. A jelzálog alapú hitelek azonban akár még 10 évig is fennmaradhatnak, ezért itt általában kötelező a hitelek forintosítása.
A piaci árfolyam mellett az alkotmányosság szól. Az átváltási árfolyamról ennek értelmében és a kormány felhatalmazása alapján állapodott meg a Bankszövetséggel a Jegybank. Így elkerülhetők a tömeges, a bankok által indított perek.
A hosszabb futamidejű hiteleknél sokkal nagyobb az árfolyamkockázat. A jogalkotó támogatja a meglévő jelzáloghitelek felmondását, amennyiben a hitelesek ezt kérik és az elszámoltatás ügyében is nyújt támogatást.
Az áttérés időpontja mindkét törvény esetén 2015. február közepe.
A Törvényalkotási bizottság tegnapi ülésén az ellenzék nem emelt kifogást - emlékeztetett Dunai Mónika előadó, ezért a kormánypártok nevében az ellenzék támogatását kérte.
Az MSZP a kormányváltáskori árfolyam alkalmazását kérte módosító javaslatában - mondta Harangozó Tamás, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi előadója. A külső körülmények romlásáért Kósa Lajost és Szijjártó Pétert tette felelőssé, 2010-es kijelentésük miatt, valamint Matolcsy György árfolyamgyengítő politikáját. Ez a politika fedezi a Jegybank luxuskiadásait - közölte.
A társadalmi válságot az árfolyamváltozás okozta, amiért a Fidesznek kellene felelnie, nem a bankoknak és főleg nem a devizahiteleseknek.
A végtörlesztés 180 forintos, törvényben rögzített árfolyamon történt, és egyetlen per sem volt. Nem igaz tehát az az állítás, hogy nem lehetne alacsonyabb árfolyamon forintosítani - mondta Harangozó.
A Jobbik a tegnapi bizottsági ülésen arra emlékeztetett, hogy a lakossági devizahitelezést Járai Zsigmond tette lehetővé, és a Fidesz ellenzékben sem szólalt fel markánsan ellene.
Politikai értelemben, öt év távlatából nincs értelme a parttalan visszamutogatásnak - összegzett Harangozó. Az MSZP a bankok által okozott károk megtérítésével egyetért, ez azonban a megemelkedett törlesztőrészleteknek csak egyharmada. A piaci árfolyamot azonban elutasítják, mert az árfolyamkockázat kétharmadát a Fidesz gazdaságpolitikája okozta.
Az MSZP a Jobbikhoz dörgölőzik - reagált a kisebbségi véleményre Németh Szilárd, a Fidesz vezérszónoka.
A bankok vesztesége a végtörlesztésnél 370 milliárd forint volt és 170 000 családnak jelentett könnyítést, az árfolyamgát pedig 186 000 embernek segített.
Még a Nemzeti Eszközkezelőről is csak pozitívan tudok nyilatkozni - mondta Németh Szilárd.
Összességében csaknem 100 milliárd hiteltől szabadultak meg az emberek, ami 49 milliárd forintba került a központi költségvetésnek.
A bíróságok nem voltak elég bátrak, Brüsszelhez fordultak útmutatásért, többek között ez is lassította a törvényhozatalt.
A mostani törvényjavaslat további 600 000 devizahiteles érdekében készült, közülük 463 000 családnak van jelzáloghitele.
A törvényjavaslat nem fedheti el azt a tényt, hogy a Fidesz és a kormány becsapta az embereket. Varga Mihály miniszter, Rogán Antal és Kósa Lajos is világossá tették, hogy a forintosítás nem lehetséges piaci árfolyamon, mert ez nem lenne fair. Most mégis erre tesznek javaslatot.
Varga Mihály akkor sem mondott igazat, amikor arról beszélt, hogy nem lesz kötelező a forintosítás. Valójában az lesz - kezdte felszólalását Burány Sándor, az MSZP vezérszónoka.
Az MSZP szerint a Kúria döntése nem kötelez piaci árfolyamra, a piaci árfolyamnál kedvezőbb árfolyamot különben nem alkalmazhattak volna a végtörlesztésnél és nem beszéltek volna erről az elmúlt hónapokban sem.
15 millió forintos felső határig igénybe lehetett venni az első Orbán-kormány által elindított kedvezményes lakáshiteleket - helyesbített Burány Sándor.
Önök egy erős és stabil forintot örököltek az előző szocialista kormánytól. Kósa és Szijjártó felszólalásáig nem futott fel az árfolyam. Az azóta is tartó kiszámíthatatlan gazdaságpolitika következtében az Unióban a forint a legsebezhetőbb valuta, régiós összahasonlításban is. Az árfolyamgyengülés egyetlen nyertese a Jegybank. Az MSZP elvárja, hogy a Magyar Nemzeti Bank is vállaljon részt a forintosításból.
Miért most került a fair banktörvény a Ház elé? Tóth Bertalan, az MSZP második vezérszónoka szerint a forintosításért cserébe fogadta el a Bankszövetség a fair banktörvényt.
Önök drasztikus bankadót vezettek be - emlékeztetett Tóth Bertalan, és azért hagyták a tisztességtelen hitelezés folytatását és halogatták a devizahitelesek problémájának a megoldását, hogy a tisztességtelen haszonból biztosítsák a bevételeiket.
A két vita együttes tárgyalása is arra mutat, hogy Önök alkut kötöttek a bankokkal - összegezte az MSZP álláspontját Tóth Bertalan.
Az első hitelezésre vonatkozó uniós irányelv 1987-ben készült, az irányelv 2008-ban módosult - kezdte felszólalását a kereszténydemokrata Vejkey Imre. Magyarorszgág 2010. júniusában ültette át az irányelvet.
Az európaiak 15 százaléka adós, de Görögországban az arány 50 százalék.
A tájékoztatés részletszabályait a Jegybank rendeletben szabályozza majd.
A kamatfelár és a kamatszint a hitel fennállása alatt legfeljebb öt alkalommal változtatható.
A díjakon a hitelező évente egy alkalommal, április elsején módosíthat; azt csak forintban állapíthatja meg.
A késedelmi kamat az ügyleti kamat kétszeresét és a hiteldíjmutató maximális mértékét nem haladhatja meg.
A teljes érvénytelenség kimondása a tartalmi elemek hiánya esetén sem kedvező a hitelesnek. A nem megfelelő szerződésből származó károkat a hitelezőnek kell megtérítenie. A szerződés érvénytelen kikötéséhez nem fűződik joghatás.
A kezesek védelmére is szabályokat fogalmaz meg a törvény.
A törvény mintaüzlet szabályzatok és általános szerződési feltételek elterjedését szorgalmazza.
Vejkey Imre is a Kúria döntésével indokolta a piaci árfolyamot.
Vejkey túllépte az időhatárt. Az ülésvezető Jakab István elvette a hangját, amit megtapsoltak a képviselők.
Mi visz egy nemzeti kormányt arra, hogy fair bankokról beszéljen? - kezdte felszólalását a Jobbik vezérszónoka. De nem is ez a törvény, hanem a forintosítás a lényeg. Z. Kárpát Dániel szerint a forintosítás módján áll vagy bukik a kormány sorsa.
Teljesen félrevezető az Önök kommunikációja. Az árfolyamkockázat megszüntetése nem cél, hanem eszköz - állítja Z. Kárpát Dániel. A cél az elvett pénz visszaadása.
A forinthitelek esetén még nincs plafon a kivethető díjakra és kamatfelárakra, ezért forintosítás esetén a bankokat semmi sem korlátozza abban, hogy visszavegyék a most rájuk rótt terheket.
A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy az érintettekkel egyetlen egyszer sem tárgyalt a tárca. A kormány korábbi nyilatkozatai pedig csak olajat öntöttek a tűzre.
2006-ban, amikor már az egész szakma tudta, hogy a forint gyengülni fog, a politikusok, belértve a Fideszt továbbra is azzal hitegették a lakosságot, hogy nincs árfolyamkockázat.
A Jobbik jelzésértékűnek tartja, hogy mára már az MSZP is paktumról beszél, pedig korábban a bankrendszer oldalán állt.
Z. Kárpát Dániel cinikusnak nevezte, hogy a kormány a Nemzeti Eszközkezelő által a devizahitelesektől elvett és visszabérelt lakásokra hivatkozva oldja meg a bérlakásállomány növelését.
A Kúriának nincs lehetősége cáfolni, ezért az Önök hivatkozása támadhatatlan, még akkor is ha teljesen megalapozatlan. Önök a Kúriára hivatkozva árulják el az embereket.
A végtörlesztéskori árfolyam és a most megállapított piaci forintosítás közti árfolyamkülönbség miatt nem fékezhetők meg a további perek; hiába függesztettek fel 12 000 bírósági keresetet.
A Jobbik véleménye is az, hogy a Jegybanknak részt kell vállalnia a devizahiteles krízis megoldásában. Megoldást jelenthet egy Kártalanítási Alap létrehozása. A krízis, ha nem kezelik az internetadónál jóval nagyobb hullámokat ver majd. Ehhez nem kell semmiféle ellenzéki támogatás, a feszültségek tapinthatók a társadalomban.
Ennél még az is jobb lenne, ha kiállnának és azt mondanák: tárgyaltunk a Bankszövetséggel, ennyit enged a piac - összegzett Z. Kárpát Dániel.
A leírt intézkedések többsége már benne van a 2011-es hitelintézeti törvényben. Ehhez képest a módosítások jelentéktelenek. A bankváltás széleskörű engedélyezése jobb megoldás lenne és feleslegessé tenné a korlátozások többségét - kezdte felszólalását Schmuck Erzsébet.
A fair banktörvény hátterében a bankszektor államosításának szándéka áll, ami nem szolgálja az emberek érdekét - állítja az LMP.
Mindenki tudja, hogy a piaci árfolyam rossz megoldás, mert a kormány eddigi intézkedéseit értelmetlenné teszi - hivatkozott Kósa Lajos szavaira az LMP vezérszónoka.
A Kúria döntése tisztességtelen tájékoztatási feltételeket állapított meg a bankoknál: ebben az ügyben pedig egyáltalán nincs elszámoltatás a benyújtott törvényben - véli az LMP.
Az MNB nyeresége a devizahitelesek veszteségének a tükörképe. Az átváltás nem a devizahitelek bekerülési árán, hanem a gyengített árfolyamon történik. A forintosítás a devizahitelesek kárára hatalmas profitot biztosít a Jegybanknak.
Nem véletlen,hogy a Magyar Nemzeti Banknak fél éve nincs felügyeleti bizottsága. A Jegybank 100 milliárdos nyeresége hiányzik a tervezetből - összegzett Schmuck Erzsébet az LMP frakcióból.