Gazdademonstráció fennakadások nélkül

Vágólapra másolva!
A gazdák hétfői országos demonstrációján félpályás útlezárással tiltakoztak a földtörvényt és a nemzeti földalapot érintő változások miatt. A szervezők sokkal több tiltakozóra és járműre számítottak, több helyen el is maradt az útlezárás. A szervezők szerint az új szabályozás nem a családi vállalkozásoknak, hanem a földbérlőknek és a nagy gazdaságoknak kedvez, ám sok helyen az alacsony terményárakat és természeti csapásokot nevezték meg a tiltakozásuk okául.
Vágólapra másolva!

Jász-Nagykun-Szolnok megye

54 településéről jelezték Jász-Nagykun-Szolnok megyében, hogy részt kívántak venni a három megyei helyszínen megszervezett hétfői akcióban. Karcagon, hétfőn reggel nyolc óra után néhány perccel rendőrségi biztosítás mellett vonultak ki a 4-es főútra a résztvevők. A félpályás útlezárást a Debrecen felé vezető főút jobb oldalán, a régi 4-es leágazásától mintegy két kilométerre, a Kun emlékhely közelében 23 géppel kezdték meg.

Pest megye

Két helyen tartottak demonstrációt Pest megyében, a Nagykáta és Szentmártonkáta közötti 30-as úton és a Tatárszentgyörgyöt Dabassal összekötő úton, amelyek egy körül véget is értek.

Vas megye

A vártnál kevesebb gazdálkodó kezdte meg a tiltakozó demonstrációt Vas megyében, reggel 9 óráig mindössze tíz jármű, traktorok és személyautók gyűltek össze a 86-os főúton Szombathely határában. 100 gazdára és mintegy 30 járműre számítanak, a távolmaradás oka az aratás lehet. A közlekedésben itt nem okozott fennakadást a félpályás útlezárás.

Veszprém megye

A vártnál kevesebb gazda jelent meg hétfőn erőgéppel és kombájnnal a 8-as főútvonal devecseri szakaszánál, hogy lezárják az útpálya felét. A főútvonalnak a nyugati határ felé vezető oldalát mintegy 40-45 géppel, 200 méter hosszan zárták le. Novák Imre, a gazdakörök Veszprém megyei elnöke elnök szerint a megye 600 családi gazdálkodója közül körülbelül nyolcvanan jelentek meg a demonstráción. Novák Imre a demonstráció helyszínén jelentette be a jelenlévő gazdatársainak, hogy egészségügyi okok miatt lemond az elnöki tisztségről. A 8-as főút forgalmát a rendőrség irányította, különösebb fennakadás nem történt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!