A szocialista politikus 2002 év elején, amikor bejelentették, hogy ő lesz az MSZP miniszterjelöltje, azt mondta, hogy olyan feladatra vállalkozott, amely a biztonság, esély, emberiesség és a bizalom alapelvei szerint, egységben kezeli az egészség- és szociálpolitikát" - közölte. Csehák ekkor egy mondatba tömörítette programjának lényegét: "Senki ne legyen szegény, mert beteg, és senki ne legyen beteg, mert szegény."
Az MSZP és Csehák korábbi terveiben az szerepelt, hogy évi 100-150 milliárd forinttal több pénzt juttatnának az egészségügynek, mint amennyit az Orbán-kormány idején adtak. Ebből jutna az ágazat konszolidálására, modernizálására, béremelésekre. Emellett ingyenessé tennék a szív- és érrendszeri betegségekre való gyógyszereket is.
Csehák az MSZP kormányra kerülése esetén biztonságos működésű, átlátható egészségügyi szerkezetet és finanszírozási rendszert ígért. Legelőször az ágazatból hiányzó százmilliárd forint pótlását, a nővérek béremelését, a pótlékok és a hűségjutalom rendezését akarta megoldani.