A Bak és a munka

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Javasolt szakmák:
Tevékenységi területtől függetlenül nagyon jó vezető, tekintélyes politikai vezető vagy vállalatigazgató válhat belőle. Erős meggyőződése és bátorsága lehetővé teszi, hogy misszionáriusként, úttörőként, telepesként, építőként tevékenykedjen.

Eredményes lehet a földhöz kötődő szakmákban (mezőgazdaság, bányászat stb.), az építkezésben, az oktatásban. Jó múzeográfus, könyvtáros lehet (e szakmákban szükség van a rendtartásra és az elkülönülésre), avagy régész. A sportok közül a labdarúgást, az ökölvívást és az úszást kedveli.

A Bak főnök:
Sikeressége közmondásos beosztottjai körében, akik csodálják egyszerűségéért, becsületességéért és dinamizmusáért, amelyről a Bak bizonyosságot tesz az általa irányított intézmény élén. Az, aki képtelen elviselni nyújtott műszakjait, jobb ha más munka után néz. Fölösleges lenne abban az illúzióban ringatózni, hogy félre lehet őt vezetni, mert a beosztott érkezésekor már munkában találja a Bak főnököt, aki a hajó kapitányához hasonlóan, utolsónak távozik majd munkahelyéről.

Döntései igazságosak, még akkor is, ha ő maga igyekszik mindig szigorúnak látszani, utasításainak hangneme példával szolgálhat arra, miként lehet üvöltözés vagy kérlelés nélkül célt érni. Beosztottjaival nem bizalmaskodik, ám nem kőszívű és nem is parancsokat osztogató robot.

Azt nem lehet róla elmondani, hogy olyan ragyogó elme, amely folyosóvégi igazgatói irodájából szellemi fényt árasztva mutat utat intézményének. Zsenialitása más téren mutatkozik meg, elsősorban kiváló szervezői képességében, amelyet itt maradéktalanul értékesíthet, a siker elengedhetetlen feltételként általa bevezetett munkafegyelemben és a feladatok megoldása során tanúsított rendkívüli szívósságában.

Mindemellett szinte utánozhatatlan szenvedéllyel végzi munkáját, s elsőként nyújt példát abból a szellemből, amelynek szerinte az intézményben uralkodnia kell. Munkastílusától idegen a kockáztatás és a meggondolatlanság, döntés előtt mindig megfontoltan mérlegeli a lépés mellett és ellen szóló érveket. Ilyen erények birtokában nem nehéz eljutni a ranglétra csúcsára és hosszú ideig megmaradni ott.

Hogy kell fizetésemelést kérni a Bak főnöktől?
Légy fegyelmezett. Őszintén, esetleg írásban kérd tőle. Várd ki a sorodat és köszönd meg, akár kaptál, akár nem. Csak szívós munka jutalmaként reménykedhetsz emelésben. Azonban szívesen ad jutalékot, províziót, mert annak jogossága munkához kötődik, és jól mérhető.

A Bak munkatárs:
Elmondhatjuk róla, minden tettével saját főnökségét készíti elő, hiszen ez a nagy álma. Szakmáját maradéktalanul ismeri, mindig az élen jár, mindig ő a legderekabb, a leglelkiismeretesebb, a legrendszeretőbb és a legigényesebb. A nehezebb feladatok elvégzésénél a többi beosztott természetszerűen köréje zárkózik fel. Minden érdekli, ami növelhetné munkája hatékonyságát, az ismeretek elsajátításának üteme tekintetében pedig nehezen érné utol bárki is a szakma tökéletes uralása felé vezető úton.

Csak ritkán követ el hibát, mert a komputerhez hasonlóan tévedhetetlen. Az oklevelekért és kitüntetéskért legfeljebb csak akkor lelkesedik, ha azok a ranglétra csúcsa felé vezető útját egyengetik. Mindvégig tartani fogja magát ahhoz az igazsághoz, miszerint jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. A földönjáró lény, aki a földi valóságban gyökerezik, és akit nem elégítenek ki az okoskodó elméletek.

A többi csillagjegy meloszkópja:

Vízöntő (01.21.-02.19.)
Halak (02.20.-03.20.)
Kos (03.21.-04.20.)
Bika (04.21.-05.20.)
Ikrek (05.21.-06.21.)
Rák (06.22.-07.22.)
Oroszlán (07.23.-08.22.)
Szűz (08.23.-09.23.)
Mérleg (09.24.-10.23.)
Skorpió (10.24.-11.22.)
Nyilas (11.23.-12.21.)

HarmoNet

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!