A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

A balesetek miatt szigorítják az autósoktatást

Vágólapra másolva!
A magasabb színvonalú gépjárművezető-oktatás érdekében kamarába tömörítenék az oktatókat és az iskolavezetőket. A javaslatról négypárti törvényjavaslatot nyújtottak be. A kamarától a korrupció megszüntetését és a közlekedés biztonságának javulását várják a törvényalkotók.
Vágólapra másolva!

Az egységes és magasabb színvonalú autóvezetői oktatás érdekében Járművezető-képző Kamarát hoznának létre a szakpolitikusok. Az erről szóló törvényjavaslatot mind a négy parlamenti párt egy-egy képviselője aláírta.

A javaslat valamennyi szakoktatónak és iskolavezetőnek kötelezővé tenné a tagságot, így csak a kamara tagjai oktathatnának az autóvezetésre vágyókat és lehetnének iskolavezetők. Természetesen a kamara adná ki a működési engedélyeket is. A Járművezető-képző Kamara szabályozza majd az oktatók munkavégzését, ellátná a szakmai munka felügyeletét, amit most a közlekedés felügyeletek látnak el. "A szakfelügyelet jelenleg ugyanis teljesen háttérbe szorul, mivel a hatósági tevékenység természetéből fakadóan nincs megfelelő motiváció a képzés színvonalának befolyásolására" - olvasható a javaslat indoklásában. Azt is elvárják a majdani kamarától, hogy szüntesse meg a képzésben és a vizsgáztatásban jelen levő korrupciót.

Egységes, követendő színvonalú autósoktatást várunk a majdani kamarától - jelentette ki a Budapesti Autóiskolák Szövetségének elnöke, Pető Attila, aki hozzátette: jelenleg nincs egységes etikai kódex, amelyhez igazodhatnának az iskolák. "A kamara számon kérheti majd az etikai és szakmai normákat" - jelentette ki.

A romló baleseti statisztikák meggyőzték a szakpolitikusokat, hogy a járművezető-oktatás terén is tenni kell valamit - válaszolt az elnök arra a kérdésre, hogy hogyan sikerült a kérdésben mind a négy parlamenti párt képviselőinek előzetes támogatását megszerezniük. Az is fontos szempont lehetett, hogy a kamara működésével az állam pénzt spórolhat meg - fűzte hozzá.

Az előzetes becslések szerint a kötelező éves tagdíj legalább 5 ezer forint lesz a szakoktatóknak és iskolavezetőknek - vélte Pető Attila.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!