Mind a fogyasztóvédők, mind a gyártók ellenőrzik majd, hogy eljutnak-e a betegekig a kedvezmények, vagyis a patikákat is árkommandók figyelik majd. Ezt kedden jelentette be az egészségügyi miniszter. A gyógyszertári törvény hétfőn elfogadott, novemberben életbe lépő módosítása szerint a patikusoknak olcsóbban kell kiadniuk azokat a nem támogatott gyógyszereket, amelyeket kedvezménnyel vásároltak - írja a Népszabadság.
A lap szerint változtatásokkal továbbra sem ért egyet a Magyar Gyógyszerész Kamara, a szervezet demonstrációkat fontolgat. A gyógyszerészek több mint százezer aláírást gyűjtöttek a patikalátogatóktól az egységes gyógyszerárak megtartása mellett. Hávelné Szatmári Katalin, a kamara elnöke szerint ugyanakkor fölösleges fogyasztóvédőket küldeni a patikákba, mert a gyógyszerészek jogkövetők.
A gyógyszerészkamara szerint ugyanakkor a módosítás nem felel meg annak az alkotmányos követelménynek, hogy tiszta és világos törvények szülessenek. A testület a pénzügy- és az egészségügyi miniszterhez fordul, hogy kiderítsék, a különböző kedvezményeket miként érvényesíthetik. Például, ha a gyógyszerész vesz ötven készítményt, amihez ötöt ingyen kap, akkor a módosítás arra nem ad instrukciót, melyik betegnek adja oda az orvosságot ingyen, ráadásul sok esetben utólag kapnak kedvezményt - írja a Népszabadság.