Vágólapra másolva!
Befejezi profi pályafutását a világbajnok és kétszeres Európa-bajnok spanyol futballista, Andrés Iniesta.

A korábbi spanyol klasszis kedden a közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyből kiderült, hogy visszavonulását hivatalosan október 8-án jelenti majd be.

Iniesta a Barcelona akadémiáján nevelkedett, majd a katalán sztárcsapat színeiben 2012-ben mutatkozott be a spanyol élvonalban, ahol összesen 442 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 35 gólt és 84 gólpasszt jegyzett. Iniesta a klub történetének legsikeresebb időszakában alapembernek számított, emellett annak a spanyol válogatottnak is meghatározó alakja volt, amely fennállása legeredményesebb időszakában két Európa-bajnokságot és egy világbajnokságot nyert. A 2010-es vb-döntőben ráadásul éppen Iniesta szerezte a győztes találatot Hollandia ellen.

FC Barcelona v Chapecoense - Joan Gamper Trophy
A Barcelona legendája, Adrés Iniesta befejezi a pályafutását
Fotó: NurPhoto via AFP 

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2012-ben az év legjobb játékosának is megválasztotta, és többször is közel volt az Aranylabdához, ezt az egyéni díjat azonban végül nem tudta megnyerni. 

A Barcelonával négyszer nyert Bajnokok Ligáját, és a katalán csapatban eltöltött 22 év után, 32 trófea birtokosaként 2018 májusában szerződött Japánba, míg legutóbb az Egyesült Arab Emírségekben futballozott. A július óta csapat nélküli 40 éves középpályás rengeteg ajánlatot kapott az elmúlt hónapokban, ám ő a visszavonulás mellett döntött. Profi pályafutása során több mint ezer tétmeccsen lépett pályára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!