Csütörtökön vagy pénteken dönt a szegedi bíróság Zuschlag János előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője. A bíróság kizárólag az iratok alapján dönt, nem tart ülést az ügyben, így a gyanúsítottat nem vezetik elő - mondta a bíró. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta a politikus előzetes letartóztatásának meghosszabbítását 2008. január 21-ig.
A szegedi bíróság szeptember 21-én helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba Zuschlagot. A politikust különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítják társadalmi szervezetek által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban.
Indokként a bíróság elfogadta az ügyészség véleményét: eszerint tartani lehet Zuschlag elrejtőzésétől, elszökésétől, valamint attól, hogy a politikus eltüntet bizonyítékokat, s esetleg tanúkat próbál meg befolyásolni.
A bíróság - Zuschlag lefogása után - az ügy két további gyanúsítottja, Lados István - Zuschlag János személyi titkára - és Katus Ferenc előzetes letartoztatásáról is döntött.
A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.