Hazaviszik a német szemét felét

Vágólapra másolva!
A több mint négyezer tonnányi Németországból származó szemét felét visszaviszik - erről állapodott meg a környezetvédelmi tárca a németekkel, de a többiről is tárgyalnak. A szemétügy tavaly decemberben robbant ki, amikor szerte az országban találtak illegálisan lerakott bálákat.
Vágólapra másolva!

A Németországból érkezett közel 4000 tonna szemét felének visszaszállításáról egyezett meg a környezetvédelmi tárca a baden-württembergi, illetve a bajor társhatóságokkal - közölte Erdey György, a tárca miniszteri biztosa.

Ebből a nagyobb, 1800 tonnás mennyiség visszaszállítását Baden-Württemberg, 225 tonna átvételét pedig Bajorország ígérte. A nagyobb mennyiség visszaszállítása május-július között, a kisebb mennyiség átvétele pedig valószínűleg nyár végén vagy ősszel történhet meg.

Erdey György hangsúlyozta: Magyarország tovább tárgyal a teljes mennyiség visszaszállításáról, illetve arról, hogy a német felelősök fizessék ki egy esetleges magyarországi, égetéssel történő ártalmatlanítás költségeit.

Tavaly december óta több ezer tonnányi szemetet találtak számos hazai településen, zömében a Kiskunságban, de akadtak illegálisan lerakott bálákra Komárom-Esztergom, Pest és Csongrád megyében is.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!