- A Főtáv észak-budai fűtőüzemében már áttértek az olajjal való tüzelésre. A kormány által elrendelt gázkorlátozásnak megfelelően az erőművek és azon hőtermelők, amelyeknek erre lehetőségük van, folyamatosan olajtüzelésre állnak át. Az észak-budai fűtőműben a jelenleg rendelkezésre álló készlet a mostani hőmérséklet mellett is elegendő egy hónapig. Pótlása ez idő alatt zavartalanul megoldható. Az olajtüzelés többletköltséget nem okoz, még olcsóbb is, mint a gáztüzelés.
- Fűtőolajjal működnek a gázkorlátozás miatt szerdától a mintegy húszezer lakás és számos közintézmény távfűtését ellátó székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. olajtüzelésre is alkalmas kazánjai.
- Szerda reggeltől olajjal üzemel a tatabányai távfűtési hálózat, a tartályokban 20 napra elegendő tüzelőanyag van - közölte a fűtőerőmű ügyvezetője. A Komárom-Esztergom megyei Dorogon olajjal, faaprítékkal és biomasszával tüzelnek, Tatán pedig fele-fele arányban gázból és faaprítékból állítják elő a fűtéshez használt energiát.
- A Dunamenti Hőerőmű Zrt. néhány óra alatt átállt a földgázról az alternatív megoldást jelentő kőolajtüzelésre a krízisbizottság felkérésének megfelelően, így továbbra is biztosított a 18 ezer lakosú Százhalombatta lakásainak fűtése.
- Az újabb korlátozás miatt leállította szerdán tíz órától a termelését az esztergomi Suzuki autógyár - közölte az MTI-vel Ruska Viktória, a vállalat kommunikációs vezetője. A dolgozókat hazaküldték, és arra számítanak, hogy hétfőn újraindíthatják a gyártást.
- A Ferihegyi repülőtéren a fűtést és a meleg vizet biztosító kazánokat már átállították olajtüzelésre. "Fűtés van, de spórolunk" - közölte Szollár Domonkos, a reptér szóvivője, aki szerint a reptér forgalmát nem érintik a bevezetett kényszerintézkedések. Ha kifogynak az olajból, akkor is működik majd a reptér, a legrosszabb esetben hideg lesz a terminálokon - magyarázta. A Mol 90 ezer liter fűtőolajat szállít a ferihegyi reptérre, az első szállítmányt szükség szerint továbbiak követhetik, amivel hosszú távon is megoldható a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás a reptéren - mondta szerdán délután Szollár Domokos.
- A MÁV Gépészet Zrt.-hez tartozó, illetve önálló társaságokban működő egyes vasúti járműjavítókat érint a gázfogyasztás korlátozása, ám ez a vasúti forgalom lebonyolítását nem befolyásolja - mondta Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője szerdán az MTI-nek.
- A gázkorlátozás miatt leállította a termelést szerdán a Hankook rácalmási gumiabroncs gyára. A munka várhatóan pénteken az éjszakai műszakban kezdődhet újra - mondta az MTI-nek Roy Katalin, a cég szóvivője.
- A gázkorlátozás miatt kénytelen volt csökkenteni a termelést szerdán a Pick Szeged Zrt., a cég központi telephelyén leállították a sertésvágást is. Az élelmiszeripari cég szegedi Maros utcai telephelyén teljes egészében leállította a gyártást, csak állagmegóvási munkák folynak.
- Jelentősen csökkentenie kell fogyasztását a tetőcserepeket gyártó Tondach Magyarország Zrt.-nek is, amelynél szerda délutántól leállnak a cserépégető kemencék, a dolgozókat pedig szintén szabadságra küldik.
- Több téglagyár is abbahagyja a termelést szerdán: a Wienerberger Téglaipari Zrt.-nek reggel óta áll a kőszegi téglagyára, és déltől leáll a békéscsabai, valamint a bátaszéki gyár is - mondta az MTI-nek Kovács József termelési igazgató.
- A gázkorlátozás miatt az óránkénti 11 ezer köbméter helyett 7 ezer köbméternyi gázt használhat fel szerdán déltől a székesfehérvári könnyűfémmű, az Alcoa-Köfém Kft. - közölte az MTI-vel az aluminiumöntvényeket és ipari csomagoló termékeket gyártó vállalat műszaki vezérigazgatója.
- Szerdán délután két órától a korábbi gázmennyiség 20 százalékát kapja meg a tatabányai Suoftec Kft., ezért leállították a termelést és a dolgozókat ideiglenesen szabadságra küldték.
- A gázkorlátozás miatt leállt a termelés szerdán a Kravtex cégcsoporthoz tartozó mosonmagyaróvári Kühne gyárban - mondta az MTI-nek Krankovics István, a cégcsoport ügyvezető igazgatója. Az üzleti partnereket már értesítették, hogy az új Credo autóbuszok átadása késlekedhet, amennyiben a gázkorlátozás elhúzódik.
- A gázkorlátozás miatt szerdán részben, csütörtöktől pedig az egész üzemben leállt, illetve leáll a termelés a nagyatádi cérnagyárban. A gyár kettes kategóriájú nagyfogyasztó, ezért a központi fogyasztási korlátozás rájuk is vonatkozik, más energiahordozó használatára pedig nincs lehetőségük.
- Több baranyai cég is csökkentette termelését - mondta Síkfői Tamás, a megyei iparkamara titkára. A korlátozás többek között a Mohácsi Farostlemezgyáratés a Délhús pécsi húsfeldolgozó üzemét érinti. Ha a harmadik korlátozási kategória is életbe lépne, az a Pécsi Sörfőzde Zrt. termelését is befolyásolná. Síkfői szerint a cégeknek mindenképpen kapniuk kellene annyi gázt, hogy gépeik ne álljanak le teljesen, illetve a fagymentesítést el lehessen végezni, ellenkező esetben komoly károk érik őket.
- A Hír6 portál MTI által idézett információi szerint leállították a termelést a Gyulai Húskombinátban is.
- A Westend City Center belső hőmérsékletét 26 Celsius fokról 20 fokra csökkentik, korlátozzák a melegvíz használatot, ezzel egyharmadára csökken a gázfelhasználás - mondta az MTI-nek Posch Péter, a Westend Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. ügyvezetője. Szerdán éjféltől a normál 140-150 köbméteres óránkénti gázfogyasztást 40-50 köbméterre csökkentik.
Az erőművek és a hőtermelők olajtüzelése növeli a levegőbe kerülő szálló por mennyiségét, s így kedvezőtlen időjárás esetén megnövekedhet a por koncentrációja, aminek függvényében döntenek a szmogriadó elrendeléséről.
Az [origo] megkereste a Magyar Energia Hivatalt, hogy megtudjuk, mely fogyasztókat érintik az újabb gázkorlátozások Magyarországon. A hivatal későbbre ígért tájékoztatást.