12 millió forint értékben 2400 ékszert loptak el reptéri dolgozók a Ferihegyi repülőtéren. Az ékszerszállítmány Hongkongból érkezett Budapestre, egy világcég akarta a magyar fővároson keresztül Bécsbe eljuttatni 34 kartonnyi ékszerszállítmányát. Ebből a tranzitálás során tűnt el Ferihegyen tíz karton ezüst ékszer - mondta a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság bűnügyi osztályvezetője, Nováki Mónika.
A lopás a napokban történt, a nyomozás során kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy jelenlegi és egy korábbi reptéri dolgozó gyanúsítható, akik megpróbálták eladni az ékszereket. A rendőrség az egyik férfit éppen akkor fogta el, amikor autójába pakolta be az ékszereket. Társa lakásán 1500 darab ékszert találtak, a szállítmány hiányzó részét még keresik - mondta az osztályvezető.
Túrós András, a repülőtér bűnügyi szolgálatának vezetője szerint a csomagok dézsmálása, lopása nagyon komoly problémát jelent a számukra, de idén feleannyi bűncselekmény történt, mint a korábbi évek hasonló időszakában. 2000-ben 220 millió forint értékű készpénz, 2007-ben 150 millió forint értékű laptopszállítmány, míg tavaly egy egész mobiltelefon-szállítmány tűnt el a ferihegyi tranzitból. A legtöbb lopás, dézsmálás átrakodáskor történik - magyarázta Túrós.