Kedden javasol új embert az MSZP elnöksége a frakcióvezetői posztra, amelyről majd az új MSZP-frakció fog dönteni - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke az MTV Az Este című műsorában. A pártelnök - aki vasárnap, a Fidesz kétharmados választási győzelme után bejelentette lemondását - azt mondta: ő maga nem akar frakcióvezető lenni. A cél, hogy "erős és ütőképes váltópárti képviselete legyen a balaoldalnak az MSZP" - fogalmazott.
A párt elnöksége vasárnap felajánlotta lemondását a május végén-június elején összeülő kongresszusnak. Lendvai szerint a jelenlegi vezetés visszavonulására és a tisztújításra vagy szeptember elején, vagy "az év vége tájékán" lehet számítani a kongresszus döntésétől függően.
Lendvai a felvetésre, hogy a vereség miatt nem kellene-e a pártvezetőknek listás helyeikről is lemondaniuk, azt mondta, nem lehet új listát csinálni. "Abból kell megújulni, ami van" - értett egyet a műsorvezető kérdésére a politikus.
Szerinte egyelőre nem gondoltak névváltoztatásra, és pártszakadástól sem kell tartani. "Újra kell gombolni a kabátot, de egy új kabát, az nem egy szétszakított kabát" - fogalmazott.
Az MSZP elnökségének tagjai hosszas gondolkodás után döntöttek úgy, hogy lemondásuk felajánlásával jelzik a párttagok felé, hogy érzik az MSZP választási szereplése miatt rájuk háruló felelősséget. Azonban úgy mondtak le, hogy pár hónapig még biztosan hivatalban maradnak - a felemás lépést többen bírálták, Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő például azt mondta, ez csak a fájó kérdések kibeszélésének elodázására jó. A döntés megszületéséről, következményeiről és a bírálatokról ebben a cikkünkben olvashat részletesen.