Váratlan látogatást tett az iráni elnök Bejrútban, ezt üzente

Vágólapra másolva!
Bejrútban tett látogatása során Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter keményebb megtorlást ígért, ha Izrael a keddi rakétatámadásra válaszul Iránt támadja.
Vágólapra másolva!

Egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a támadás az ENSZ Alapokmányán alapuló legitim önvédelem volt. 

Izraellel ellentétben, amely lakóövezeteket vesz célba, mi csak katonai központokat támadtunk

- mondta Aragcsi. 

Nem szándékozunk folytatni a támadásokat, hacsak a cionista rezsim nem dönt úgy, hogy folytatja a harcot

- tette hozzá.

Azt mondta, hogy a bombázott városban való jelenléte jelzi Irán támogatását a Hezbollah számára, és 

kifejezte támogatását a libanoni tűzszünethez, amelynek feltétele a Hezbollah jóváhagyása és egyidejűleg a gázai tűzszünet - számolt be róla az Al Jazeera.

Füst száll fel Bejrút déli külvárosainak épületei fölött egy izraeli csapást követően, 2024. október 4-én. 
Fotó: ETIENNE TORBEY / AFP

Október 1-én beszámoltunk róla, hogy Irán kétszáz rakétát lőtt ki Izraelre és az egész országban megszólaltak a légvédelmi szirénák. Legalább egy ember meghalt és többen megsérültek. Óvóhelyekre menekültek az emberek.

Ezt követően egy magas rangú izraeli vezető fenyegető videóüzenetet küldött az irániaknak és Netanjahu is komoly válaszlépéseket ígért: lebombázhatják az atomlétesítményeket.

Franciaország és Izrael kezdeményezésére összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassák az Izrael elleni iráni rakétatámadás nyomán kialakult helyzetet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!