Légibaleset történt hétfőn este Budapesten: hárman meghaltak, amikor lezuhant egy Cessna 172 típusú repülőgép Budapesten, a III. kerületi Taliga utca egy üres telkére, két ház közé hétfő délután - mondta Paul Tamás, a Fővárosi Tűzoltóság sajtóügyeletese. Szemtanúk szerint a géppel egy kört írtak le, majd a Cessna a második kör befejezése előtt lezuhant, a gép kiégett. A zuhanó repülőgép egy elektromos vezetéket is elszakított.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 Kékfény című műsorában azt mondta, nagy erőkkel siettek a helyszínre, de a gép kigyulladt, így semmit nem tudtak tenni a benn égett utasokért.
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője elmondta hogy a gép délután a Farkashegyi repülőtérről szállt fel, de hogy milyen útvonalat járt be, egyelőre nem tudják. A szervezet szakemberei a helyszínen vannak, vizsgálják a beleset körülményeit - tette hozzá a szóvivő. Repülési tervet nem adtak le, de ezt a légtérnek ebben a részében nem is kötelező.
A helyszínelés hétfőn késő estig tartott, a Közlekedésbiztonsági Szervezet adatgyűjtéssel, további szemtanúk meghallgatásával folytatja tovább a vizsgálatot. A szóvivő elmondta, hogy megkezdik a roncs átvizsgálását is, amit nagyban megnehezít, hogy a gép jelentősebb rendszerei elégtek vagy elolvadtak. Bajkó Erika szerint az eddigi meghallgatások azt erősítik meg, hogy a repülő kis magasságban repült.
Vizsgálják a roncsot
Az MTI egy interneten megtalálható ismeretető alapján azt írta, a Cessna 172 típust széles körben használják a katonai és a polgári repülésben egyaránt. A gép nagy sikere többek közt a megnövelt repülésbiztonsággal magyarázható, amely speciális elrendezésű főfutóművének köszönhető.