Csak elsőben lehet megvétózni a bukást
A tervezet szerint harmadikos gyerekeket az év végi bizonyítványban lehet már osztályozni. A 2003 óta érvényes szabályok szerint alsó tagozatosokat nem osztályoztak, csak szövegesen értékeltek, a buktatást pedig a szülők megvétózhatták. A változást 2003-ban a Magyar Bálint vezette oktatási tárca azzal indokolta, hogy a gyerekeket nem szabad buktatással megbélyegezni már a tanulmányaik legelején. Ezt a szabályt Hoffmann javaslatára a nyáron már megváltoztatták. Ezt a tervezet is rögzíti: az első évfolyamon szülői beleegyezéssel lehet évet ismételtetni, utána már megszűnik az iskolának ez a korlátozása.
Hídprogram a lemaradóknak
Az óvodát befejező gyerekeknél az iskolaérettséget a jövőben szakértői bizottság állapítaná meg, egységes szempontok alapján. "Kezdetben utazó bizottság végzi a vizsgálatot, később vizsgálati eszközökkel felszerelt diagnosztikai kisbusz járja a településeket" - olvasható a szövegben, amely szerint erre azért van szükség, hogy minden gyereket helyben vizsgálhassanak meg a szakértők.
Ha a bizottság úgy értékeli, hogy a gyerek még nem iskolaérett, akkor egy évig előkészítésen vehet részt - erre akkor van lehetőség, ha akad nyolc ilyen gyerek. Ugyanez lenne a terv szerint a helyzet a középiskolai tanulmányok előtt, ahol szintén lehetőség lenne egy éves előkészítésre vagy felzárkóztatásra, ezt "hídprogramot megvalósító egyéves képzésnek" nevezi a koncepció. Ezeket az általános iskolák szerveznék meg.
Vége az iskolabezárásoknak
A tervezet szerint az új közoktatási törvény előírná, hogy minden kistelepülésen, ahol legalább nyolc óvodás korú gyerek él, és a szüleik ezt igénylik, működtetni kell egy óvodai-bölcsődei csoportot. Ugyanez igaz az általános iskolára is. Ezzel a tervezet szakít az elmúlt évek oktatáspolitikájával, 2006-2007-től kezdve ugyanis, részben a spórolás érdekében, ösztönözték a kistelepülési iskolák, illetve óvodák összevonását ott, ahol kevés volt a gyerek. Azóta több száz kis iskola szűnt meg vagy változott tagiskolává.