A szocialista Burány Sándor elmondta, hogy az ülés összehívását az MSZP, az LMP és az Együtt-PM is kezdeményezte. A testület szocialista elnöke az MTI-vel közölte azt is, hogy az ülésen Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét és a jegybank hónapok óta nem működő felügyelőbizottsága tagjait akarják meghallgatni.
Burány Sándor kiemelte, céljuk az, hogy a bizottság tagjai közvetlen és hiteles tájékoztatást kapjanak a jegybank közpénzből megvalósított befektetéseiről, azok államháztartásra és államadósságra gyakorolt hatásairól. Hozzátette, hogy az MNB alapvető feladataihoz nem kapcsolódó közpénzkifizetésekről van szó, ezért az MSZP az kezdeményezni fogja, az Állami Számvevőszék folytasson le rendkívüli ellenőrzést az jegybanknál.
A jegybank több mint kétszázmilliárd forintot adott saját alapítványainak közgazdászképzés céljára, megvásárolta a tiszaroffi kastélyszállót, valamint a budapesti Eiffel Palace-t.
Szűcs Lajos, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke válaszul azt írta: az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő ötpárti megállapodás értelmében a pénzügyek és a számvevőszéki ügyek nem a költségvetési, hanem a gazdasági bizottság hatáskörébe tartoznak. Matolcsy György, jegybankelnök kizárólag a gazdasági bizottságnak tartozik beszámolási kötelezettséggel, így a költségvetési bizottságot egyeztetés nélkül és törvénytelenül hívta össze a szocialista elnök. A Fidesz ezért nem egy el az ülésre.