Lökdösődés, kisebb verekedés is volt a Keleti pályaudvaron a RailJet-szerelvény, illetve a jegypénztárak környékén, a peronok mellett lévő menekültek ugyanis mindenképpen fel akartak szállni a Németországba tartó vonatra.
A járatnak menetrend szerint 13 óra után 10 perccel kellett volna elindulnia, ehhez képest háromnegyed kettőkor gördült ki a pályaudvarról - jelentette tudósítónk. A vonaton lévő embereknek körülbelül a fele lehet menekült, sokan a folyosókon és a kocsik ajtajainál álltak - tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy a nemzetközi pénztárak előtt tumultus alakult ki.
A készenléti rendőrök jobb híján a földre ültetik a várakozókat, akik jegyet akarnak venni, de még messze vannak a fizetőhelytől.
Körülbelül 200 ember vár a sorára. A menekültek között többen vannak olyanok, akik már megkapták a jegyüket, de nem igazán értik, hogy felszállhatnak-e egy eleve késve induló vonatra, vagy tovább kell várniuk.
Információink szerint a pályaudvar környékén szélsőséges jelszavakat kiabáló kopasz, kigyúrt férfiak is megjelentek.
A menekültek közül sokan már a vonaton ülnek, tudósítónk úgy látja, hogy az utazóközönség felét teszik ki.
Varázsütésre tűntek el a rendőrök hétfő reggel a Keleti pályaudvarról: hatig nem engedték felszállni a menekülteket a Németországba tartó vonatokra, de héttől szabad volt az út. Korábban az is elterjedt, hogy Berlin különvonatokat küld Budapestre a szír menekültekért, de ezt az információt cáfolta a német kormány szóvivője.
A pályaudvaron reggel mintegy ezren vártak arra, hogy feljussanak valamelyik Németországba tartó vonatra.