Brüsszel megtámadta Magyarország áfacsökkentési szándékát az internet-előfizetések tekintetében, veszélybe került ez a törekvés - mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára. Elmondta: az Európai Unió nem hagyta jóvá, hogy 2017 elejétől 27 százalékról 18-ra csökkenjen az internet-előfizetés áfája, de e célért a kormány tovább küzd.
Tuzson arról is beszélt, hogy már a tervezett 18 százalékos adótartalom is a legalacsonyabb lenne a magyar gyakorlatban, de a kormány itt nem állt volna meg, mert azt tervezte, hogy ezt az áfát tovább csökkeni.
Erről korábban, a netadós nemzeti konzultációban megkérdezték az embereket, és ők támogatták ezt a szándékot - emlékeztetett. Ma már a magyar háztartásokban nélkülözhetetlen az internet, ezért a kormánynak is fontos, hogy mindenkinek elérhető legyen - mondta Tuzson Bence.
Deutsch kiderítette, mit kíván a magyar nemzet
Nyolc hónapba telt és 13 millió forintba került a Deutsch Tamás felügyelte, az internetről szóló internetes konzultáció tavaly. Mint arról az Origo is beszámolt, ennek a végeredménye kevéssé meglepő módon az lett, hogy a magyar internetezők mindenképpen olcsóbb, de lehetőleg ingyennetet akarnak. A konzultációt a kormány azután indította el, hogy visszalépett a tervezett netadótól, aminek rövid történetét tüntetéssorozat és megrongált Fidesz-székház kísérte.Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos pedig arról beszélt:
Magyarország nem ért egyet az Európai Bizottság álláspontjával, és "megvédjük a kormány előterjesztése alapján született parlamenti döntést".
Emlékeztetett, hogy Pierre Moscovici, az unió gazdasági és pénzügyi biztosa Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel azt közölte: támogatja a kormány törekvését, hogy új lendületet adjon a digitalizációnak, hiszen a bizottságnak is ez a szándéka, ám a hatályos áfa-irányelv keretei között a magyar kormánynak nincs lehetősége az internet-előfizetések áfájának csökkentésére.
A helyzet azonban nem teljesen reménytelen, leaglábbi erre utalnak Deutsch szavai, aki szerint a pénzügyi biztos azt is közölte a miniszterrel, hogy a bizottság amúgy is változtatni akar az irányelven, és rugalmasabb szabályozást akar kidolgozni. Ennek időpontja viszont a biztos szerint csúszhat a korábban tervezetthez képest, ezért addig is az áfacsökkentés elhalasztását kérte a kormánytól.
A miniszterelnöki biztos azonban jelezte: a kormány álláspontja változatlan, szakmailag alátámasztott érvei vannak, hogy elérje: a bizottság egyetértése mellett 2017. január 1-jétől Magyarországon történelmileg alacsony szintre csökkenjen az internet-előfizetés áfája.
Deutsch hozzátette: ezt az álláspontot kemény tárgyalásokon képviselik Brüsszelben, és bíznak a megnyugtató megoldásban.
Kérdésre válaszolva Deutsch Tamás közölte: a bizottság arra hivatkozik, hogy az áfa-irányelv 3. mellékletében szerepelnek azok a termékek és szolgáltatások, amelyek kedvezményes áfakulcsba sorolhatók, és ezen a listán az internet-előfizetés nem szerepel. Tuzson Bence ehhez azt tette még hozzá: az ügyben az EU szankciója kötelezettségszegési eljárás megindítása lehet.