A KDNP és a Fidesz szerint az októberi népszavazás nem pártügy, hanem nemzeti ügy,
Magyarország biztonsága forog kockán
– mondta Hollik István országgyűlési képviselő egy szombati sajtótájékoztatón Budapesten. A kereszténydemokrata politikus a beszédében arra kérte a választókat, hogy ne kockáztassanak, ne kockáztassák családjuk jövőjét, és szavazzanak nemmel az október 2-án megtartandó referendumon.
Hollik István szerint a pozsonyi európai uniós csúcstalálkozón semmi nem történt annak érdekében, hogy a kötelező betelepítési kvóta lekerüljön a napirendről. Azt mondta, a brüsszeli kvótacsomag egyre fenyegetőbb, újabb és újabb elemekkel bővül. Többek között könnyítenék például a családegyesítést, és
lehetővé tennék gazdasági menekültek befogadását is Afganisztánból, Irakból és Eritreából.
Azt is mondta, hogy a veszélyt jellemzi, hogy jelenleg is egymillió migráns vár arra Líbiában, hárommillió pedig Törökországban, hogy Európába induljon. Hollik István szerint szó sincs arról, hogy Brüsszel kihátrálna a kvótacsomag mögül, és az Európai Parlament nyári állásfoglalása – amely szerint még több menekültet kellene befogadniuk a tagállamoknak Görögországból és Olaszországból – azt jelenti, hogy
futószalagon szállítanák a magyar településekre a bevándorlókat.
Hollik Istvántól megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a Standard and Poor's hitelminősítő felminősítette Magyarországot. Azt válaszolta, hogy
a befektetők évek óta megbízható országként tekintenek Magyarországra, amit a magyar állampapírok népszerűsége is jelez. Ezt látta be a Standard and Poor's is.