A Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul az Együtt, mert szerintük az újpesti önkormányzat jogsértő módon kampányolt. Ingyen krumplit osztottak a nyugdíjasoknak, a csomagba pedig egy levelet tettek, amely az október 2-i népszavazáson való részvételre és érvényes szavazásra buzdít – közölte az Együtt.
A párt azt írja, az önkormányzat ezzel megsértette a választás tisztaságának egyik alapelvét, mivel az önkormányzatoknak semlegesnek kell maradniuk a pártok versenyében. Szerintük a krumplihoz adott levél alkalmas a választói akarat befolyásolására.
Újpesten évek óta ez a gyakorlat, évről évre kikérjük az itt élők véleményét a fontos közös ügyekben, és minden választáson, minden népszavazáson az aktív részvételre buzdítjuk az újpesti választókat
– közölte közleményben Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere az Együtt lépése után. Mint mondta, az önkormányzat jegyzőjének levelét a hétvégén juttatták el a kerület lakóihoz, és igyekeznek eljuttatni mindenki másnak is. Azt is mondta, hogy régóta, minden évben küldenek krumplit az idősebb embereknek, ráadásul az idei krumpliosztás időpontját hamarabb eldöntötték, mintsem kiderült volna a népszavazás időpontja.
Az újpesti polgármester közleménye
Mindenkit szavazásra buzdítunk!Wintermantel Zsolt szerint Magyarország az egyetlen hely, ahol megkérdezik az embereket arról, ők akarnak-e dönteni arról, kikkel akarnak együtt élni, és kikkel nem. Ezért az igennel és a nemmel szavazókat is arra buzdítják, hogy menjenek szavazni, és voksoljanak érvényesen. Azt pedig érthetetlennek és felháborítónak tartják, hogy egy demokráciában erről bárki le akarja beszélni az embereket.