Tisztára mossák a szennyest a budapesti börtönben
![büntetésvégrehajtás higénikus mosoda megnyitó Higénikus mosoda a Fővárosi Bv. Intézet területén](https://cdn.origo.hu/2023/12/7fnw-nSrsHc860dZteFvU8ax0k7SivQ4ZaoYU__FvwM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlmY2NkMzE3Yjc2NjQ3YmQ4OWJhMTZiMDk3OTk0YjYy.webp)
A mosást végző állami cég két börtönben, a pálhalmaiban és a budapesti Venyige utcaiban dolgoztat majd a rabokkal, akik ezért pénzt kapnak. Ennek egy részét magukra költhetik, egy részéből pedig a fogva tartásukat fedezik.
A két mosodában összesen 3 millió kiló ruhát mosnak majd ki évente,
ezzel pedig az üzemeltető cég az ország egyik legnagyobb mosodája lesz. Az egyes börtönökben eddig is voltak kisebb mosodák, ezekben azonban elsősorban a rabok ruháit tisztították.
Az átépítésben és felújításban a rabok is részt vettek:
húszan, közel 15 ezer órát dolgoztak.
Az új mosoda megfelel a higiéniai követelményeinek, és energiatakarékos berendezéseket telepítettek, többek között a legmodernebb gőzfejlesztőt.
A kormány célja, hogy minél nagyobb legyen az önellátás a börtönökben
– ezt az átadáson mondta a rendészeti államtitkár. Tasnádi László azt is hozzátette, hogy a kormány ezután is segíti majd a börtönöket a fejlesztésekben.
2010-ben a rabok 60 százaléka dolgozott, most azonban már a 87 százalékuk
– mondta.
A mosodákat üzemeltető cég 650–700 rabnak ad munkát, főleg a mezőgazdaságban és az állattenyésztésben, illetve most már a mosodákban is.