Késsel, mankóval verekedett apa és lánya

Vágólapra másolva!
Az apa és lánya egy korábbi sérelmét akarta megtorolni a megtámadott férfin. A nő kezdte a verekedést, amibe beszállt az apa is: először késsel szúrta meg a sértettet, majd egy mozgáskorlátozott férfitól elvett mankóval ütötte fejbe haragosát. Az eset még két éve történt, a Fővárosi Főügyészség most emelt vádat.
Vágólapra másolva!

A vád szerint az apa és lánya 2014. február 6-án a Bosnyák téri buszmegálló közelében meglátták a sértettet, és odamentek hozzá. A férfitól számonkérték egy korábbi sérelmüket - egy ellenük tett állítólagos bejelentést -, majd emiatt összeszólalkoztak.

A nő több alkalommal megütötte, megrúgta a sértettet, majd ezután a nő apja is rátámadt: egy késsel a mellkasa felé szúrt, aki kitért a támadás elől, így a szúrás a karját érte el.

A megszúrt férfi egy közeli buszmegállóba menekült, de oda is követték.

Az apa a megállóban ülő, mozgáskorlátozott férfitól elvette a mellé letámasztott mankóját, és azzal ütötte meg a sértettet a fején.

A Fővárosi Főügyészség az 54 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, míg lányát, a 33 éves nőt garázdaság vétségével vádolja. A két vádlott szabadlábon védekezik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!