Ahogy azt korábban megírtuk, január 1-én délután találtak rá egy férfi és egy nő holttestére az egyik Kinizsi utcai családi házban. Úgy tudjuk, egy házaspárról van szó. A nőt szúrt sebbel találták meg, rajta már nem lehetett segíteni, a férfit viszont még megróbálták újraéleszteni. Információink szerint a rendőrök kizárták, hogy gyilkosság történt volna. Halálukat rejtély övezi.
A rokonok értesítették a rendőrséget.
Először egy hatalmas, kétségbeesett kiáltást hallottunk, valószínűleg akkor fedezték fel a holttesteket"
– mondta az egyik szomszéd a Blikknek.
Ő úgy tudja, hogy nemcsak a pár élt a kétszintes házban. Egy másik szomszéd is nyilatkozott a lapnak, aki arról beszélt, hogy egy nyugodt és békés családként ismerték az áldozatokat.
A házaspár egyik lánya szerint a szülők begyógyszerezhették magukat azzal a céllal, hogy véget vessenek az életüknek. Arról azonban elképzelése sincs, miért dönthettek így"
- idézte a szavait az újság. Egyelőre mindenki azt találgatja, mi történhetett a nagy házban. Gyilkosság tehát nem, mert a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!