Nagy Ervin tegnap az Echo TV vendége volt, ahol alapítóként értékelte a Jobbik jelenlegi helyzetét. A beszélgetés legfontosabb gondolatai a következők voltak:
- borítékolható volt a Jobbik szétesése, számítani lehetett rá, hogy egymásnak fognak feszülni párton belül.
- Vona Gábor választási ígérete, miszerint ha nem nyernek, lemond, szimbolikus volt. Nagy szerint a Jobbik korábbi elnöke tudta, hogy nem fogják tudni megszorítani a Fideszt.
- A Jobbik vezetői alkalmatlanok arra, hogy egyben tudják tartani a szétesőben lévő pártot.
- Akik a pártban maradtak, azok már inkább megélhetési politikusok.
- Lesznek még a Jobbikból kiváló, a Mi Hazánk Mozgalomhoz hasonló szervezetek.
- A Jobbik mostani politikája sokkal inkább romboló, mint konstruktív, a párt egyre inkább a balliberális oldal felé nyit.
A filozófus alapítója, alelnöke, majd választmányi elnöke volt a Jobbiknak. 2008-ban lépett ki a pártból.