A Szent Korona és a koronázási jelvények története és szerepe a 20. században címmel szervezett konferencián az államfő kiemelte, hogy
a magyar hagyományban régi a meggyőződés, hogy a Szent Korona sokkal több, mint egy díszes ötvösmunka. Jogforrás, jelkép, ereklye.
Úgy látja, a szigorúan vett történet fényes pillanatok és viszontagságok vegyülete, de a Szent Korona szerepe nagyobb és teljesebb, mint "a tárgy története a születéstől a Parlament kupolaterméig.
A magyar koronának a sok válságban, trónviszályban, háborús kataklizmában régen el kellett volna pusztulnia, "Európa egyik legrégebbi felségjelvénye azonban megmaradt" - közölte.
Áder János hangsúlyozta: a tudomány józan érveit figyelembe véve sem túlzás azt állítani, hogy "a Szent Korona megmaradása valóságos csoda", az egyik legszebb közös csodánk, hogy "a dicső és kevésbé dicsőséges időkben is társunk maradt", és "velünk hordozza a századok minden búját és örömét, minden megpróbáltatását és újrakezdését".
A korona egy térben és időben kiterjedt közösség összetartozásának jelképe, államiságunk szimbóluma, "nemcsak tárgy, de eszme is", hordozza erősségeinket és gyengeségeinket, tanúja küzdelmeinknek, abroncsa közös sorsunknak, büszkévé tesz, figyelmeztet hivatásunkra, emlékeztet nemzeti együvé tartozásunkra
- mondta az államfő, aki hozzátette, hogy a 21. századi magyar ember főhajtása csak akkor lehet igazán hiteles, ha a tudása is az, ha nemcsak a korona szent nekünk, de hiteles története is az.
"Jó tudni, hogy a magyar tudományos közéletben kitüntetett helyen áll ez a szemlélet, hogy a történészszakma hazai szervezetei szívükön viselik a koronázási jelvényekkel kapcsolatos kutatásokat, és hogy a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatókat összegyűjtő Lendület-csoportjai között is ott találni a Szent Koronával foglalkozó csapatot" - fűzte hozzá. Áder János szerint
hálával kell gondolni mindazokra, akik az elmúlt évszázadok során a Szent Korona megmentésében a gondviselés munkatársai voltak, és köszönetet kell mondani azoknak, akik ma is védik, óvják, kutatják.
Megjegyezte, hogy remélhetőleg múltunk alaposabb ismerete több tudást, bölcsességet ad a jövő nemzedékeknek.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta, a világtörténelemben a magyar az egyetlen nemzet, amelynek koronája nemcsak díszes ékszer, hanem
Az eseményre a Veritas Történetkutató Intézet, az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága és a Magyar Történelmi Társulat szervezésében került sor.