A magyar kormány álláspontja szerint a bevándorlás gyorsítása – akár európai uniós szinten, akár "ENSZ-paktum" szintjén – káros és ellentétes az európai emberek érdekeivel, akaratával
– mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda este az M1 aktuális csatornán.
Azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy nem lett meg az abszolút többség a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező határozatról szóló szerdai európai parlamenti (EP-) szavazáson. A jelentéstevő viszont új voksolást szeretne kiíratni, mivel szerinte technikai hiba történt.
A főtanácsadó szerint ahogy közelednek az EP-választások, egyre kétségbeesettebben próbálják megteremteni az EU-ban annak a törvényi feltételeit, hogy
folytassák és megkönnyítsék a migránsok beáramlását.
Szerinte erről szól a névtelen kártyák használata, a határőrizet kérdése és az említett szavazás is.
Az érkezők humanitárius vízumot – amelyet "a közérthetőség kedvéért" migránsvízumnak nevezett – kaphatnának, amellyel beutazhatnának az EU-ba és ott bírálnák el a menedékkérelmüket. Ezzel szerinte
megkerülhetővé tennék a nemzetállamok határőrizetét,
hiszen egy ilyen vízum birtokában legálisan léphetnének be egy adott országba a migránsok a határátkelőhelyeken. Az ilyen nagy horderejű döntések meghozatalával már az új összetételű EP-nek és bizottságnak kellene foglalkoznia.
Az úgynevezett migránskártyákból 35 ezer van az ENSZ illetékes szervezete szerint. Még nem láttak ilyet a magyar határon, de "mindent tudnak" róla. A főtanácsadó szerint ezeket többféle forrásból finanszírozzák, az EU, az ENSZ és "Soros György pénzügyi támogatásából". Az egész célja szerinte az unióba beáramló illegális migránsok támogatása.