Révész Máriuszt arról kérdezték, hogy idén január 28-ától jelentkezhetnek online az iskolák, egyesületek az erdei, a vízi és a bringás egyhetes nyári vándortáborokba. A kormánybiztos felhívta a figyelmet:
várhatóan sokkal gyorsabban betelnek meghirdetett időpontok, mint tavaly,
mert nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak a résztvevőktől.
Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület munkatársa, az Erdei vándor program projektfelelőse a műsorban elmondta:
az egyesületnél megkeresték az érintett erdőgazdaságokat, velük közösen dolgozták ki az útvonalakat és működtetik a táborhelyeket.
Ezek általában 60-80 kilométer közötti, hétnapos útvonalak, a táborhelyek pedig általában "nomádabb környezetben" vannak.
Révész Máriusz közölte:
a 25 ezer forintos jelentkezési díj nagyon kedvezményes, és benne van a szállás, az étkezés, a programok, valamint a felszerelések biztosítása is.
Szólt arról is: készültek arra, hogy idén több gyerek jelentkezik, ezért további útvonalakat indítanak. A tavalyi évhez képest újdonság, hogy
novella- és fotópályázatot is kiírnak a vándortáboros élményekről
- jegyezte meg a kormánybiztos.
Elmer Tamás úgy fogalmazott: a pedagógusok visszajelzései alapján elmondható, hogy növekedett a felsős, középiskolás diákok környezettudatossága, személyes tapasztalatok alapján pedig az látszik, hogy
a gyerekek két-három nap után otthon érzik magukat az erdőben, egy hét után pedig "szívügyüknek tekintik a magyar erdőket".