A rendőrség közlése szerint a hozzávetőleg 1000 fős csoport a hondurasi San Pedro Sula városából kelt útra északi irányba. Egyesek gyalog, mások buszon vágtak neki az első útszakasznak a guatemalai határig.
A vöröskereszt nyolcszáz főre becsülte a migránskaraván létszámát.
A menetet a közösségi hálózatokon keresztül szervezték, felszólítva az embereket, hogy egységesen vonuljanak az Egyesült Államok felé.
Október óta több ezer közép-amerikai érkezett gyalog az Egyesült Államok déli határához, elsősorban az erőszak és a nyomor elől menekülve. Donald Trump amerikai elnök azonban nem akarja őket az Egyesült Államokba engedni.
Pénteken az amerikai-mexikói határon tett látogatása alkalmával kijelentette, hogy az Egyesült Államok megtelt, a migránsok forduljanak vissza.
Az amerikai külügyminisztérium március végén jelentette be, hogy az Egyesült Államok befejezi a pénzügyi segítségnyújtást El Salvadornak, Guatemalának és Hondurasnak. Korábban Trump azzal vádolta a három közép-amerikai ország vezetőit, hogy azok állítottak össze a migránskaravánokat állampolgáraik exportálására az Egyesült Államokba.
Márciusban az Egyesült Államok déli határán 103 492 embert tartóztattak fel.
Tizenkét éve nem volt példa ilyen tömegű intézkedésre. Voltak közöttük, akiket illegális határátlépés közben fogtak el, valamint olyanok is, akik érvényes iratok hiányában akartak a határátkelőkön az Egyesült Államokba jutni.