A kormányszóvivő elfogadhatatlannak tartja, hogy Európa nem tiszteli az emberek véleményét, és megbélyegzi azokat a pártokat és vezetőket, akiknek határozott bevándorlásellenes véleményük van.
Hollik István azt mondta, az európai elit szerint Európában minden rendben van, a migráció problémája pedig nem létezik, Magyarország viszont azt látja, hogy
Európában szinte mindennel probléma van.
Probléma például, hogy
Európa nem válaszolt egyértelműen a bevándorlási krízisre, és a kontinens folyamatosan veszít gazdasági súlyából
– közölte.
Hozzátette, egyre több európai ember gondolja azt, hogy a dolgok nem mennek jól Európában, de
az európai elit nem hajlandó meghallgatni az őket képviselő politikusokat.
A magyar kormány vitát szeretne kezdeményezni, mert
a kormány szerint az európai kultúrát meg kell védeni, a migrációt pedig meg kell állítani, de az európai elit érvelés helyett megbélyegzi és lenézi az országot
– hangsúlyozta.
Kitért arra is, Európa azt mondta, együtt kell élni a migrációval, mert a határokat nem lehet megvédeni,
Magyarország viszont bebizonyította, hogy meg lehet.
Heinz-Christian Strache bevándorlásellenes szabadságpárti (FPÖ) osztrák alkancellár hétfői nyilatkozatával kapcsolatban, miszerint Magyarország az EU szerződésének szellemében védi a külső határokat, azt mondta, a józan ész szabályai végre teret kaptak az osztrák kormányzásban.
A kormányszóvivő megjegyezte, hogy a korábbi bevándorláspárti szociáldemokrata (SPÖ) bécsi kormányzattól kemény támadásokat kapott a magyar kormány, amikor elkezdte védeni a határait.
Hozzátette, hogy
két héttel később Ausztria bevezette az ideiglenes határellenőrzést, amely azóta is működik.
Jó lenne, ha a schengeni övezetet meg tudnák erősíteni, és ilyen belső ellenőrzésre nem lenne szükség – közölte Hollik István.
Beszélt arról is, 1950-ben Pakisztán lakossága 40 millió volt, jelenleg 200 millió, 20-30 év múlva pedig 400 millió lesz.
Ekkora lakosságnak nem tudják biztosítani az alapvető állami funkciókat, ezért az emberek előbb-utóbb innen is el fognak indulni Európába
– fűzte hozzá.
A kormányszóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a bevándorlást meg lehet állítani, csak megfelelő politikai akarat kell hozzá, ami az európai elitben nincs meg.
Hollik úgy véli, az európai elit elvesztette a kapcsolatot az európai valósággal, de bízik benne, hogy a május végi EP-választás kijózanító lesz számukra.