Tavalyi kormányhatározat értelmében az egészségügyi szakdolgozók és védőnők bére 2019 és 2022 között, négy lépcsőben - a 2018-as illetménybázishoz képest - 72 százalékkal emelkedik - írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Emlékeztetnek, hogy a kormány döntése értelmében a 2019. július 1-től életbe lépő változás során a védőnők is a szakdolgozói bértábla hatálya alá kerülnek, így a
mintegy 78 ezer szakdolgozó mellett 4 400 védőnőt is megillet a béremelés.
Az eredetileg november 1-től esedékes átlagos 8 százalékos béremelést idén július 1-re, előrehozottan kapják meg az egészségügyi szakdolgozók. 2020. január 1-jén további 14 százalékkal, 2020. november 1-jén 20 százalékkal, 2022. január 1-jén pedig újabb 30 százalékkal folytatódik a béremelés a fix bázishoz képest.
Az első bértömegre mintegy 14 milliárd forintot, a 2020-asra pedig 82 milliárd forintot biztosít a kormány.