Szijjártó Péter rámutatott a magyar gazdaság fejlődésének kulcsára

Magyar - Dél-Koreai közös külügyminiszteri sajtótájékoztató hajó hajószerencsétlenség elsüllyedt Hableány hajóbaleset Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság fejlődésének kulcsa, hogy az új, modern autóipari korszak beruházásait Magyarországra tudjuk vonzani - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Győrben, a Széchenyi István Egyetem 14 milliárd 250 millió forintos állami támogatásból megvalósult Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központjának (FIEK) ünnepélyes átadóján.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a győri FIEK-kel szemben az az elvárás, hogy növelje Magyarország vonzerejét az újabb beruházók szemében, és a kontinens legjobb tudásával rendelkező szakemberek révén az autóipari kutatások egyik legfontosabb helyszínévé váljon.

Szijjártó: A kormány zászlóshajóként tekint a győri FIEK-re Fotó: Mudra László - Origo

Kiemelte, hogy a kormány zászlóshajóként tekint a győri FIEK-re, amely mellett további hét ilyen intézményt hoznak létre az országban. Emlékeztetett arra is, hogy míg 2010-ben az autóipari termelés éves értéke 4000 milliárd forintot mutatott, addig 2018-ban 8500 milliárd forintot. Az idei év első három hónapjában pedig további 11 százalékkal nőtt. Ez azt jelzi, hogy közel az az időszak, amikor a magyar autóipar éves termelési értéke eléri a 10 ezer milliárd forintot - mondta a miniszter.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!