"Én értem, hogy Karácsony Gergely a Pesti úti idősotthon kapcsán már hetek óta próbálja másokra tolni a felelősséget, de nem egyedi esetről van szó" - kezdi bejegyzését Farkas Örs, majd így folytatja:
Míg a nem fővárosi fenntartású otthonok gondozottjainak 1%-a sem fertőzött, addig a fővárosi intézmények minden tizedik lakója igazoltan az.
"Szomorú az is, hogy az országban mára elhunytak közül minden hatodik a főváros fenntartásában lévő otthonban élt.
Tisztelt Főpolgármester Úr!
Leleplezhet leveleket, háríthatja a felelősséget, kesereghet a médiában az Önt ért támadások miatt, de
a tények magukért beszélnek."
- írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.